Úgy tűnik, Fernando Alonso és a McLaren útjai végérvényesen elváltak. A Forma-1 kétszeres világbajnoka öt évig versenyzett az angol istálló pilótájaként a sorozatban, illetve két alkalommal próbálkozott az Indy 500 nevű versenyen.
Az elválásban szerepet játszhat, hogy Alonsónak rosszul sikerült az idei Indy 500-asa, ahol lemaradt a kvalifikációt érő helyekről.
Fernando Alonso bebukta az Indy500-ast
A kétszeres Forma-1-es világbajnok spanyol bár nagyon szeretett volna, mégsem indulhat a vasárnapi, 103. Indianapolis 500-as versenyen.
Később kiderült, a csapat egy rakás amatőr hibát követett el, egyszerűen nem volt eléggé felkészülve a versenyre.
Így szívatta meg csúnyán Fernando Alonsót saját csapata
A kétszeres Forma-1-es világbajnok rendesen megjárta.
Pedig Alonso nagyon szerette volna egy Indy 500-as sikerrel teljessé tenni a gyűjteményét. Azért a közelmúltban így is jutott neki sikerélmény, mivel a Toyota csapata tagjaként megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt és a megbízhatósági világbajnokságot (WEC).
Alonso és a Toyota idén is megnyerte a Le Mans-i 24 órást
Ő maga is elismerte, hogy az idei győzelem nagy mázlival jött össze.
A szakítás azt jelenti, hogy Alonso ezentúl a Forma-1-es teszteken sem vett részt. Mióta elhagyta a Forma-1-et, Alonso a McLaren nagykövete volt, és korábban úgy fogalmazott, a csapat a spirituális otthonának számít. A McLarennel a 2016-ban összetett elért 10. hely volt a legjobb eredménye a spanyolnak, aki kacérkodik a gondolattal, hogy a Toyota színeiben elinduljon a következő Dakar-ralin.
Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP