Elgázolták Veress László sepsiszentgyörgyi színészt.
A 74 éves színész a kórházban hunyt el,
miután pénteken az Oltmező utcában a zebrán elütötte egy autó.
Azóta kiderült, hogy
Veress László szabályosan kelt át, a 31 éves sofőr pedig a szonda alapján nem fogyasztott alkoholt.
A súlyosan sérült színészt kórházba szállították, ám szombaton életét vesztette. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított kivizsgálást a gépkocsivezető ellen.
Veress László 1945-ben született Kolozsváron, a Marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán végzett 1971-ben, és az egyetem elvégzése után a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol nyugdíjba vonulása után is folyamatosan játszott.
„Ereje teljében még sokáig élvezhette volna a nyugdíjas éveket családja körében, ha nem szól közbe a sors. A színház munkaközössége osztozik a gyászban hozzátartozóival, temetéséről később rendelkezik a család”
– írta búcsújában a Facebook-oldalán a Tamási Áron Színház.
Via: Maszol.ro, Székelyhon.ro