A 13 éves fiú otthonában házkutatást is tartottak a rendőrök. A környékbeli gyerekek rettegtek a banda tagjaitól.


A 24.hu értesülései szerint egy másik 13 éves gyereket is elfogtak, majd szerda délelőtt házkutatást tartottak nála a XVI. kerületi gázpisztolyos térdeltetés ügyében. Úgy tudják, hogy az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola növendékei. Az egyik feljelentést tevő szülő részletesen beszámolt a lapnak, hogy mi történt a gyerekével:

„A kislányunk hazafelé tartott az osztálytársával a Centiből, amikor a házunk mögött körbe állta őket három fiú. Az egyik támadó a Móra Ferenc Általános Iskolába jár, a másik a miénkbe, a harmadik pedig az egyik ismerősük.

A nyolcadikos lány apukája ezután írta le levélben a tanároknak és a többi szülőnek, hogy mi történt a gyerekével. Erre reflektálva mondta el neki egy másik szülő, hogy hasonlóan járt az ő gyermeke is. Végül négy szülő tett feljelenést a rendőrségen. Akadt olyan gyerek is, akit megszégyenítő pózban, felismerhetően raktak ki az elkövetők az Instagramra.

„Ez a probléma szerintem már régebb óta húzódik, csak a gyerekek otthon sem merték elmondani a dolgokat. Nekem is csak három-négy nappal a történtek után mondta el a lányom, mi is történt vele.

Az egyik édesanya azt mondja, hogy az elkövetők többsége még 14 éves sincs, és vannak köztük kifejezetten jómódú gyereke. Szerinte inkább a szülőket kéne elővenni azért, hogy nem vették észre, mit művelnek a gyerekeik, amikről posztolgattak is a közösségi médiában.

A BRFK a lap megkeresésére azt válaszolta, hogy „eddig két elkövetőt azonosítottak, az elkövetéshez használt gáz- és riasztópisztolyt, valamint mobiltelefont lefoglalták. A nyomozóhatóságnak az eljárásban érintett négy sértett egyikének vonatkozásában sincs adata nyolc napon túl gyógyuló sérülésről, illetve önkárosító gyermekről sem merült fel információ, arról bejelentés eddig nem érkezett.”

Béresné Dunai Gyöngyitől, az Észak-pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője hangsúlyozta, hogy az események az iskolán és tanítási időn kívül történtek.

„Ettől függetlenül a bántalmazott tanulók és szüleik megsegítést kaphatnak az iskolapszichológustól, szociális segítőtől és a pedagógusoktól. Az iskola, amit megtehet ebben a helyzetben, azt meg fogja tenni.”

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!