Elsírta magát, megtört és beismerte bűnösségét az a 39 éves ukrán származású magyar kőműves, aki halálra szúrt vasárnap este egy férfit Budapesten, a XVI. kerületben, a Futórózsa utcában.

Pál Adrián , a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a rendőrséget egy járókelő értesítette, miután rátalált a vérző férfit, aki csak annyit tudott mondani, "betörőt fogtam, megszúrtak".

A rendelkezésre álló adatok szerint a későbbi áldozat az erkélyéről vette észre a járművek között gyanúsan ólálkodó férfit, utána ment, hogy megállítsa, mire az ismeretlen szíven szúrta.

Mihádák Zoltán / MTI

A mentők kiérkezésekor a férfi már sokkos állapotban volt, kérdésekre nem tudott válaszolni. Állapotát stabilizálzák, majd elindultak vele a kórházba, ám útközben összeomlott a keringése és újra kellett éleszteni, a kórházban azonban meghalt.

Az ezredes elmondta még, hogy a rendőrök véreb módjára, házról-házra járták az utcákat, rögzítve minden nyomot, összegyűjtve a legapróbb információmorzsákat, meghallgatva minden lehetséges tanút. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a XVI. kerületi tartózkodási helyén elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 39 éves férfit.

A gyanúsított a kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt mondta, hogy nem kívánta a férfi halálát. Az elkövető elmondta még, hogy a késelés után hazament, elmosta a kést, majd elrejtette egy kerítés oszlopában. Ezt meg is mutatta a nyomozóknak. A rendőrök lefoglalták az elkövetéskor viselt ruhákat is, kivéve a kabátot, amit a férfi kidobott, a szemetest pedig azóta kiürítették.

Az emberöléssel gyanúsított férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Az emberöléssel gyanúsított férfi ebben a videóban beszélt a szörnyűsg részleteiről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!