Az ukrán elnök elmondta, hogy miért nem lesz olyan hosszú az orosz-ukrán háború, mint a szíriai katonai konfliktus.


Ukrajna elnöke a brazil Globo Newsnak adott interjút, amiben azt kérdezték tőle, lát-e esélyt arra, hogy az ukrajnai háború is olyan végeláthatatlan konfliktussá fajul, mint például a szíriai háború - szúrta ki a 24.hu.

Zelenszkij azt válaszolta, hogy nem tartja elképzelhetőnek ezt a forgatókönyvet. Egyrészt azért, mert véleménye szerint az oroszoknak Szíriában nem kellett olyan intenzíven harcolniuk, mint most Ukrajnában.

A válasz második fele azonban sokkal érdekesebb. Szerinte azért nem lesz ilyen hosszú konfliktus, mert

– mondta az interjúban az ukrán elnök.

Zelenszkij beszélt arról is, hogy szerinte az orosz hadsereg meggyengült és megrendült az ukrajnai konfliktus során, ugyanakkor kijelentette azt is, hogy Ukrajna mindent meg fog tenni azért, hogy megakadályozza, hogy Oroszország erőre kapjon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!