Kedden derült ki, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Völner, aki az igazságügyi tárca miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára abban az ügyben érintett, ami miatt letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét. A gyanú szerint Völner a Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Nem sokkal azután, hogy megjelent a legfőbb ügyész tájékoztatása, Völner Pál lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben jelentette be, hogy lemond államtitkári posztjáról.

Kapcsolódó

A legfőbb ügyész hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Fidesz-kormány államtitkárát

Polt Péter kezdeményezte Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél.

A 24.hu megtudta, hogy a vesztegetési ügy gyanúsítottjait régóta figyelték a hatóságok. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint a vádhatóság már szeptember 16. óta folytat nyomozást. Azt megelőzően - tehát a nyár folyamán is - a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzett felderítést, amely nyomán ősszel a KNYF nyomozni kezdett.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy a nyomozás során eddig tizenkét személyt, köztük nyolc végrehajtót és egy végrehajtó helyettest hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük hatan letartóztatásban vannak, egy további gyanúsított pedig bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!