A négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel nem számít gyors sikerekre új csapatánál, az Aston Martinnál. A 33 éves német versenyző a BMW Sauber színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, majd a Toro Rosso pilótája volt. Ezt követően 2010 és 2013 között négyszer nyert világbajnoki címet a Red Bull színeiben, 2015 óta viszont elkerülték a sikerek, amikor a Ferrari pilótája volt.

Kapcsolódó

A Forma-1 címvédője Sir Lewis Hamiltonként száll harcba a nyolcadik vb-győzelemért

II. Erzsébet a 104 éves Ruth Saunderst is kitünteti, aki végiggyalogolta a maratoni távot, hogy ezzel pénzt gyűjtsön.

"A cél teljesen más, nevezetesen a csapat előremozdítása. A tapasztalataimra építek, és arra, amire képes vagyok a volán mögött" - nyilatkozta az MTI cikke szerint Vettel. Hozzátette, sokkal több tapasztalattal és tisztább jövőképpel rendelkezik, mint amikor a Red Bullnál szerepelt.

A jövőben nem számítok garantált sikerre, csak sok és kemény munkára. Ki kell használnunk, hogy a csapatunk optimista, és meg kell próbálnunk lépésről lépésre közelebb kerülni a sikerhez.

Vettel szerint a Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton a márciusban kezdődő új idényben is a világbajnoki cím elsőszámú esélyese lesz. Hozzátette, Hamilton óriási sikerei és rekordjai ellenére számára honfitársa, a német Michael Schumacher minden idők legjobb pilótája.

"Gyorsabb volt, mint bárki más a Ferrarival, és minden versenyen a maximumot nyújtotta. Nagyon örülök, hogy a fia, Mick bemutatkozik a Forma-1-ben. Megpróbálok valamit visszaadni neki abból, amit Michael adott nekem" - magyarázta.

Az Aston Martin korábban a Red Bull névadó támogatója volt, de az 1960-as szezon óta nem versenyzett önállóan a Forma-1-ben. A Racing Point-csapat utódjának a kanadai milliárdos, Lawrence Stroll a főszponzora, akinek fia, Lance Stroll az istálló másik pilótája Vettel mellett.

Otmar Szafnauer, vezérigazgató és csapatfőnök elmondta, csaknem egy éve zajlik a felkészülésük, és nagyon várják a bemutatkozást, amelyre az Ausztrál Nagydíjon kerül sor.

"Egy ilyen ikonikus márka képviselete hatalmas kiváltság a csapat minden tagjának" - vélekedett Szafnauer, aki a romániai Szemlakon (Semlac) született német származású amerikai apa és román anya gyermekeként, de már hétéves korában Detroitba költözött a szüleivel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!