Kígyózó sorok alakultak ki az üzletek előtt Dél-Afrikában, miután megszűnt az országban az alkoholárusításra vonatkozó tilalom, amit még két hónappal ezelőtt vezettek be a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében, írja a BBC.
Az intézkedésre azért volt szükség, mert így a rendőrök és a kórházak jobban tudtak fókuszálni a fertőzés terjedésének visszaszorítására.
Dél-Afrikában az alkoholfogyasztással összefüggő erőszak kirívó problémát jelent, a tilalommal pedig jelentős visszaesés következett be az esetek számában.
Ugyanakkor az ország sörfőzdéi és bortermelői panaszkodtak, amiért kivonták őket a forgalomból, és a kormánynak is komoly adókiesést jelentett a rendelet.
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök múlt héten jelentette be, hogy június 1-től újra lehet alkoholt árulni az üzletekben, de csak 9 és 17 óra között, péntek, szombat és vasárnap kivételével. Az alkoholt csak otthon szabad elfogyasztani.
A hatóságok felhívták az emberek figyelmét, hogy ne lepjék el az üzleteket, és próbálják meg egymás között elosztva, időszakosan megejteni a bevásárlást, ezzel is csökkenve a továbbfertőződés veszélyét.
Ez annyira nem hatott meg senkit, mert hétfőn hosszú sorok alakultak ki a boltok bejáratai előtt. A tömeg több helyen énekelve ünnepelt a közösségi médiában megjelent posztok szerint.
#Tops ???? its on people! #Lockdown3 #level3lockdown pic.twitter.com/B8i7Ifyj2Z
- The_Cube (@The_1Cube) June 1, 2020
We seriously need tp have a deeper conversation about alcohol in this country. #Tops #Level3 #Liquorshops pic.twitter.com/O94966VTsA
- Chief Erican (@EricanSA) June 1, 2020
#level3lockdown #Tops #makro #AlcoholWillBeSold #AlcoholMustFall
This is beyond me???????????????????????????? pic.twitter.com/Ar6c32QlH1- KokoMacKoko (@Thabitha9206) June 1, 2020
Dél-Afrikában egyébként becslések szerint tegnap több mint nyolcmillió ember ment újra dolgozni. Az iskolák nyitásával viszont még vár a kormány.
Az országban eddig 32 ezer koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 683-an veszítették életüket.
Koronavírus - Még több hír a témában
Magyar sebész végezte Bécsben a világ első tüdőátültetését koronavírusos betegen
- Újabb 29 magyarnál mutatták ki a koronavírust, elhunyt öt idős beteg
- Kásler monológ a szómágiáról, számháborúról
Kiemelt kép: Phill Magakoe / AFP