A szerdai tűzeset a legutóbbi a június óta az iráni nukleáris és ipari létesítmények körül történt incidensek sorában - írta a Reuters brit hírügynökség. A hírügynökség jelentése szerint károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.


Június vége óta több robbantás és tűzeset történt iráni katonai, nukleáris és ipari létesítmények közelében. Július 2-án a Natanzban működő földalatti atomlétesítményben csaptak fel a lángok.

Natanz az iráni urándúsító program legfontosabb létesítménye. Teherán szerint az urándúsítás kizárólag békés célokat szolgál. Nyugati hírszerző szervek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint Iránnak összehangolt, titkos atomfegyver-programja volt, amelyet 2003-ban leállított. Teherán tagadja, hogy valaha is atomfegyverre kívánt volna szert tenni.

Az iráni hatóságok július 3-án közölték, hogy megállapították az urándúsítóban keletkezett tűz okát, de később fogják közölni. Egyes iráni vezetők szerint

feltehetően kibertámadás történt,

és figyelmeztettek, hogy Irán bármilyen elkövető ország ellen megtorló intézkedéseket hoz.

Július elején az egyik írásában az IRNA hivatalos iráni hírügynökség arról írt, hogy a szabotázsakciók mögött olyan ellenségek állhatnak, mint Izrael vagy az Egyesült Államok, majd rövidesen felhagyott a közvetlen vádaskodással. Az izraeli védelmi miniszter július 5-én kijelentette, hogy nem feltétlenül az országa áll a titokzatos iráni incidensek mögött.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Maxar Technologies


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!