Snowball, a táncoló papagáj 2008 óta internetes szenzációból tudományos különlegességgé vált - írja a ScienceAlert. A kivételes Eleonora-kakadu vizsgálatával a szakértők szeretnék jobban megérteni a tánc természetét.


A zenére vagy ritmusra válaszul érkező spontán mozgás minden kultúrában megfigyelhető, az állatvilágban ugyanakkor meglepően ritka. Nem ember emlősnél először 2013-ban dokumentáltak táncot, akkor egy Ronan nevű oroszlánfókát tanulmányoztak.

A fókát ugyanakkor betanították, a papagáj pedig teljesen ösztönösen táncol.

A kakadu mozdulatai ráadásul meglehetősen bonyolultak és sokszínűek.

Irena Schultz, Snowball gazdája nagyjából tíz évvel ezelőtt fedezte fel, hogy madara táncba kezd a zene hatására, a különböző számok pedig eltérő mozdulatokat váltanak ki nála. A kakadu rengeteget gyakorolt, hogy tökéletesítse tudását, és idővel egyre kreatívabbá vált. A papagájról készült videókat Schultz elkezdte feltölteni a YouTube-ra, később pedig a különös viselkedés a kutatók érdeklődését is felkeltette.

Schultz a közelmúltban részt vett egy tanulmány elkészítésében, amelyben Snowball táncát ismertették. A csapat a legkorábbi, 2008-as felvétel elemzésével kezdte a munkát, a papagáj ekkor 12 éves volt. A madár már több mint egy évtizede 14 eltérő mozdulatot és két kombinációt ismert, és képes volt tánc közben változtatni a stílusán.

Aniruddh Patel, a Tufts Egyetem pszichológusa szerint a legmeglepőbb Snowball táncának változatossága, illetve az, hogy mennyit fejlődött az évek során.

Bár a papagájok híresen utánzási képességeikről, a szakértők úgy gondolják, hogy a madár magától tanult meg táncolni. Ezt Schultz is megerősítette, aki elmondása alapján hasonló mozdulatokat sosem mutatott Snowballnak.

Úgy tűnik, a madár előnyben részesíti a változatosságot a ritmus tartásával szemben. Ez alapján a csapat arra gyanakszik, hogy a kakadu igyekszik kreatív szociális viselkedést folytatni, és az alapvető igényeken túlmutatóan kapcsolatot felvenni az emberekkel. Snowball táncával nem táplálékhoz akar hozzájutni, egyszerűen érintkezésben szeretne lenni gazdáival.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!