Két éve szökött Svájcba az a magyar-svájci kettős állampolgárságú férfi, aki a vád szerint 12 év alatti lányokat molesztált.


Két éve Svájcba szökött egy most 86 éves magyar férfi, akit 2021-ben azért vettek őrizetbe, mert egy 12 évesnél fiatalabb gyerek ellen követett el szexuális erőszakot. Ügyében januárban döntött a bíróság, de Svájc nem adja ki – írja a Hvg360.

A lap nyomozása szerint D. István 2018-ban találkozott egy nővel, akivel élettársi kapcsolatot létesített. Tavasszal és nyáron a nő Vas vármegyei házában laktak, ősszel és télen pedig D. svájci lakásában – ugyanis a férfinak ottani állampolgársága is van.

Magyarországi tartózkodásuk során egy ágyban aludtak a nő két kiskorú unokájával, és amikor D. egyedül maradt a lányokkal, a vád szerint többször meztelenre vetkőzött, és – többek között – simogatta a gyerekeket.

Azt nem tudni, hogyan derült fény pontosan a tettekre, de 2021-ben a férfit őrizetbe vették.

Bár nem tartóztatták le, a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét, ami alapján 4 hónapig nem hagyhatta el a Vas vármegyei települést, ahol élt, és heti egyszer jelentkeznie kellett a rendőrségen.

A bíróság 2022. május 3-án nemzetközi, május 13-án pedig európai elfogatóparancsot adott ki ellene, de Svájc nem adja ki a saját állampolgárait. Idén januárban a Szombathelyi Törvényszék 7 év fegyházra ítélte, és eltiltotta minden olyan foglalkozástól, ami során hatalmi vagy befolyási viszonyban állna 18 évesnél fiatalabb személyekkel.

D. és védője enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

via Telex


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!