Az 55. percben még három góllal a THW Kiel férfi kézilabdacsapata vezetett, azonban egy őrült hajrával a Telekom Veszprém kiegyenlített, és bravúros, 31-31-es eredménnyel utazhat haza Németországból. A meccs egyik hőse, Vladimir Cupara volt, aki 37 százalékkal védett (46 lövésből 17-et hárított), szerinte az utolsó percben még a győztes gólra is volt esély.

Már úgy tűnt, elbukik a Veszprém a BL-ben, de jött a nagy feltámadás

A magyar csapat kapusa volt a meccs embere.

"Hatalmas csatát vívtunk, mindkét csapatnak volt esélye a győzelemre, a teljes sikerhez viszont mi voltunk közelebb" - nyilatkozta a szerb kapus az SzPress Hírszolgálatnak.

"Idegenben is a Kiel legyőzése volt a célunk, de a döntetlennek is nagy az értéke, amivel a csoport élén állunk, és ezt a helyet nem is szeretnénk már kiengedni a kezünkből. Volt úgy a második félidőben, hogy egyszer csak elvesztettük a fonalat, háromgólos hátrányba is kerültünk.

De sikerült visszakapaszkodnunk, és az utolsó percben még a győztes gólt is megszerezhettük volna. Ez a csapatom erejét és tartását mutatja.

Cupara nem feledkezett meg köszönet mondani Sterbik Árpádnak, a veszprémi szakmai stáb tagjának, akit a példaképének tart.

"Azt, hogy most ilyen jól ment a védés, és sokszor sakk-matt helyzetben is sikerült hárítanom a védhetetlennek tűnőt, Árpinak is köszönhetem, akinek a tanácsai aranyat érnek.

Lehet, nem leszek olyan sikeres, mint ő, de nagyon vágyom arra, hogy a Veszprémmel megnyerjem a Bajnokok Ligáját.

Kiemelt fotó: Facebook.com/veszpremhandballteam


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!