A profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok Anthony Joshua és kihívója, Kubrat Pulev is karcsún mérlegelt pénteken a másnapi, londoni összecsapásuk előtt, írta az MTI.

Kapcsolódó

Anthony Joshuának alapos verést ígért következő ellenfele

Elkezdődött az üzengetés.

A 31 éves brit Joshua 109 kilogrammot nyomott a mérlegen, ami valamivel több, mint a legutóbbi, egy évvel ezelőtti küzdelme során, de az elmúlt hat évét tekintve így is a második legalacsonyabb súlyát hozta. A 39 éves bolgár 108,7 kg volt a mérlegen, ami esetében 11 év alatt a legalacsonyabb súly.

A mérlegelésről ezúttal sem maradt el a két főszereplő látványos szócsatája, amire ezúttal a járványügyi körülményeket és előírásokat figyelembe véve maszkban került sor. A nagy sértegetések közepette Pulev maszkja kétszer is az orra alá csúszott, míg ez egyszer megtörtént Joshuával is, aki ujjával ellenfele arcába mutogatott.

A brit ezt követően újságíróknak megjegyezte: már most nagyon szívesen meglapogatta volna a bolgár állkapcsát, de erre szombatig várnia kell.

Joshua az amerikai-mexikói Andy Ruiz Jr. felett aratott tavaly decemberi győzelmével szerezte meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-öve mellé a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) címét is.

Pulevvel mint az IBF kötelező kihívójával kell megmérkőznie. A két bokszoló eredendően 2017 októberében találkozott volna, akkor azonban Pulev vállsérülés miatt visszalépett. A bolgár egyszer már ringbe szállt az IBF nehézsúlyú övéért, de 2014-ben az ötödik menetben kiütötte őt az ukrán Vlagyimir Klicsko.

A szombati, londoni meccsre - amelyet a Wembley Arénában vívnak - korlátozták a belépést, összesen ezer embert engednek be a nézőtérre a koronavírus-járvány miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!