Szakács László külön-külön írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be az Orbán-kormány valamennyi miniszterének.

Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a
többinél?

Ez így elég talányos, az ellenzéki politikus azonban segített nekik. Levezette, miként jutott el az Állatfarm (George Orwell) kérdéssé alakított parancsolatához Oroszország ukrajnai agresszióján, a szankciókon és a Sberbankon át.

Felidézte, az MNB a magyarországi Sberbanknál február 28-ára és március 1-jére bankszünnapot, március 2-ától ügyfelenként hétmilliós betétkifizetési korlátot rendelt el. Ezt követően döntöttek végelszámolásáról is.

Kiderült azonban, volt olyan ügyfele a Sberbanknak, akinek a számlájáról a NAV a bankszünnapon is le tudta emelni aktuális követelését - a bankszünnap tehát nem vonatkozott mindenkire - írta.

Kapcsolódó

Bár az MNB szerint nem lehetséges, a bankszünnapon is kifizettek olvasónk sberbankos számlájáról

Valószínűleg a Széchenyi-hitele tőke-visszafizetésére ment a pénz.

A képviselő ezek után indokoltnak látta rákérdezni az alábbiakra:

  • Tartott-e ön pénzt a magyarországi Sberbankban?
  • Ha igen, meghaladta-e ez a hétmillió forintos összeget?
  • Szerepeltette-e az itt tartott pénzt vagyonnyilatkozatában?
  • Vett-e ki, utalt-e át ebből a pénzből február 1. óta?
  • Ha igen, mennyit?
  • Vett-e ki, utalt-e át ebből a pénzből a bankszünnap idején?
  • Ha igen, mennyit?

Szakács László kérte, a miniszterek a kérdésekre államtitkáraikat illetően is válaszoljanak. Felidézte, az Állatfarm 7. parancsolata a regény végére arra változik, hogy

Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.

Arra várt választ, hogy tartunk-e már itt Magyarországon.

Szakács László kérdésére 14-en válaszoltak. Arra nem reagáltak, tartottak-e pénzt a fideszes miniszterek, államtitkárok a Sberbankban, egy egyenválaszt küldtek el.

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy a meghatározott feladatot ellátó és tisztséget betöltő személyek jövedelmi, érdekeltségi és vagyoni helyzetéről milyen szabályok alapján kell beszámolót tenniük. Az írásbeli kérdésében érintett személyek ezen jogszabályi kötelezettségüknek a törvényi előírásoknak megfelelően eleget tesznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!