Nemcsak tudományos célja vannak a kínai szupermély fúrásnak. Hszi Csin-ping új természeti erőforrások felkutatását szorgalmazza.


Elkezdte a világ egyik legmélyebb fúrólyukának fúrását Kína, írja a The Guardian. A tervek szerint a munkálatok 457 napig tartanak majd, ezalatt több, mint 11 ezer méter, vagyis 11 kilométer mélyre jutnak a tudósok. AZ ázsiai ország célja, hogy tanulmányozzák a bolygó mélyen a felszín alatt fekvő területeit, valamint a Föld szerkezetét. Egyúttal új természeti erőforrások után is kutatnak.

A kínai állami hírügynökség szerint a munkálatok múlt kedden indultak a Tarim-medence egyik sivatagjában, Kína északnyugati részén, az ásványi kincsekben és olajban gazdag Hszincsiangban. A tervezett 11 100 méteres mélységgel a keskeny akna több mint tíz kontinentális rétegen hatol át, és eléri a Kréta földtörténeti korszak 145 millió éves kőzetrétegeit is.

A több mint 2000 tonna súlyú berendezést úgy tervezték, hogy ellenálljon a 200 Celsius-fokos földalatti hőmérsékletnek és a légköri nyomás 1300-szorosának. A mélyen a felszín alatt uralkodó szélsőséges körülmények mellett a Tarim-medence – Kína legforróbb és legszárazabb sivataga – kihívásai is nehezítik a tudósok munkáját.

A kínai elnök 2021-ben sürgette az ország vezető tudósait, hogy törjenek át új határokat a különböző területeken, beleértve a Föld mélyének kutatását is. Hszi Csin-ping külön hangsúlyozta a hazai energiaellátás fellendítésének szükségességét, arra ösztönözve a kínai energiaipari óriásokat, hogy keressenek új természeti erőforrásokat.

A világ eddigi legmélyebb szupermély fúrását a Kola-félszigeten hajtották végre. Az északnyugat-oroszországi területen 12 262 méter mélyre jutottak le két évtized alatt a szovjetek 1989-ig.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!