Szeptemberi minimumához közelít az Északi-sark körüli tengeri jégtakaró kiterjedése, amely utoljára 2014-ben, vagyis nyolc éve volt akkora méretű augusztus végén, mint most - írja az Időkép.


Túlzottan optimisták ugyanakkor mégsem lehetünk, tekintve, hogy a jégtakaró kiterjedése mintegy másfél millió négyzetkilométerrel marad el az 1980-2010-es időszak átlagától. A Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (National Snow and Ice Data Center) adatai szerint augusztus 28-án azonban még így is közel 5 és fél millió négyzetkilométert borított legalább 15 százalékban jég.

Az eddigi legdrámaibb értéket 2012-ben rögzítették, amikor ez idő tájt már a 4 millió négyzetkilométert sem érte el a tengeri jégtakaró kiterjedés.

Márpedig ennek mérete igencsak nagy hatással van Észak-Amerika és Európa klímájára, hiszen több jég fölött több hideg levegő tud felhalmozódni, amely aztán a megfelelő nyomási elrendeződések esetén elindulhat az alacsonyabb szélességek felé. Az ECMWF (European Centre for Medium-Range Weather Forecasts) modelljének szezonális előrejelzése szerint Európa nagy részén, így Magyarországon is enyhébb lehet a november elejétől január végéig tartó időszak, mint a sokéves átlag.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!