Novák Katalin családügyi államtitkár tájékoztatása szerint az örökbefogadás folyamata így akár kilenc hónapra is rövidülhet. A részletekről közölte:

újabb gyermek örökbefogadása esetén egyszerűbb lesz az örökbefogadó szülők alkalmassági vizsgálata, az újonnan jelentkező örökbe fogadni szándékozó szülőknek pedig már nem kötelező a 40 órás tanfolyam elvégzése.

A korábbi hat helyett három hónap után örökbe fogadható lesz az a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyermek, aki iránt egyáltalán nem érdeklődnek vér szerinti szülei. Rendszertelen kapcsolattartás esetén a korábbi egy év helyett nyolc hónap után lesz örökbe fogadható a gyermek - ismertette az államtitkár.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára közölte, hogy az örökbefogadások kétharmadát a gyermekvédelemből örökbeadott gyermekek jelentik. Az elmúlt években megkezdték a családközpontú gyermekvédelem kiépítését, egyúttal a nevelőszülőséget népszerűsítő kampány is indult - elevenítette fel.

A politikus felidézte azt is, hogy idén január elsejétől - még a mostani törvényjavaslat előtt - több, az örökbefogadást ösztönző támogatást is bevezettek, amelyek között az örökbefogadói díjat, az örökbefogadói gyest és az anyasági támogatást említette.

hirdetés

A törvényjavaslat további részleteiről az államtitkár elmondta:

az örökbefogadást tervezők számára évente legfeljebb tíz nap munkavégzés alóli felmentést biztosítanak. Az örökbefogadó szülők és a gyermekek között fennálló legnagyobb korkülönbséget negyvenötről ötven évre emelik, azért, hogy minél több idősebb gyermeket is örökbe tudjanak fogadni.

Novák Katalin újságírói kérdésre válaszolva jelezte, hogy a kormány még nem döntött a nyári táborok megtartásáról, de a járványhelyzet miatt csak olyan döntést fognak meghozni, amely legnagyobb biztonságot garantálja a gyermekeknek és családjuknak is.


hirdetés