Hawaii és Kalifornia után New York lett a harmadik amerikai állam, amely tilalmat rendelt el az egyszer használatos nejlonszatyrokra - számol be az IFLScience. Andrew Cuomo kormányzó április 22-én, a Föld világnapján írta alá a törvényt, amely jövő márciusban lép életbe.

A 19,54 millió fős államban évente 23 millió zacskót használnak el, egy-egy lakosra így közel 1200 szatyor jut.

Mivel a zacskók nagy része utóbb a szemétlerakókban vagy a környezetben végzi, New York komoly szennyezőnek számít. A döntéshozók bíznak benne, hogy a tilalom bevezetésével a lakosság a vászonból és szövetből készült, többször használható zsákok felé fordul majd. A törvény értelmében a megyék és települések kitarthatnak a papírzacskók mellett, de ezek használatáért külön kell fizetniük a vásárlónak.

Fotó: iStock

A tilalmat egy 2017 márciusában megindult vizsgálat után vezették be. A szakértők több megoldást is találtak a műanyagkrízis orvoslására, ezek egy részét be is vezették az új törvénybe.

2014-ben Amerikában Kalifornia lett az első állam, amely gátat szabott a nejlonszatyroknak, egy évvel később pedig Hawaii is csatlakozott.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!