A világranglistán harmadik Sztefanosz Cicipasz is Észak-Amerika felé vette az irányt a tokiói olimpiát követően, ugyanis a hónap végén rendezik a US Opent: a görög előbb Torontóban lépett pályára (az elődöntőig jutott), majd ezen a héten Cincinnatiben lesz érdekelt, ahol a második körben kapcsolódik be a tornába. Megkérdezték a teniszezőt, hogy beoltatja-e magát az észak-amerikai túrája közben.

Egyelőre senki sem mondott semmit, és kötelezővé sem tették. Egyszer úgyis muszáj lesz, ebben biztos vagyok, de mivel még nem feltétele a versenyzésnek, így eddig még nem oltattam be magam

- mondta az újságíróknak Cicipasz.

A koronavírus és az az elleni oltás eléggé megosztó téma a teniszen belül. A világelső Novak Djokovic például már többször elmondta, abban bízik, nem teszik kötelezővé a vakcinát a versenyzés érdekében, de Andrej Rubljov, Diego Schwartzman, Arina Szabalenka és Jelina Svitolina is nyíltan vállalta, hogyha rajtuk múlik, nem kérnek belőle.

Ezzel szemben Roger Federer és Rafael Nadal is oltáspárti, a svájci be is jelentette, amikor megkapta az oltást, a spanyol pedig azt mondta, tudja, hogy vannak, akiknél mellékhatások jelentkeztek, de szerinte a vírus még veszélyesebb.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!