Navracsics Tibor egy olyan levélre hivatkozik, ami egyelőre nem érkezett meg a Bizottsághoz. A kormány ezekre a válaszokra alapozva zárná le az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat.


Ma kezdődik az újabb tárgyalási forduló az Orbán-kormány és a brüsszeli vezetés között a hazánknak járó támogatások kapcsán, amit azonban a felmerült jogállamisági aggályok miatt eddig visszatartottak – írja az Economx.

Navracsics Tibor, az uniós források ügyében illetékes területfejlesztési miniszter korábban azt mondta, az Orbán-kormány jogállamisággal kapcsolatos intézkedései okán pontosító kérdéseket intézett a kabinethez, „amelyeket megválaszoltunk, írásban elküldtük, és amelyekkel kapcsolatban a tisztázó és reményeink szerint lezáró tárgyalásokat most kezdjük meg csütörtökön” – tette hozzá a tárcavezető.

Az Economx megkérdezte a levél tartalmáról az Európai Bizottság sajtószolgálatát, ahonnan azonban azt a választ kapták:

Ez azért is érdekes, mert Navracsics Tibor ezekre a válaszokra alapozva zárná le a tárgyalásokat. A Bizottság válaszából az nem derül ki, hogy Brüsszel mit vár a mai naptól, ahogy az sem tisztázott eddig, hogy mi történhetett az elküldött levéllel.

A befagyasztott mintegy 18-22 ezer milliárd forintnyi uniós pénzek kapcsán azután kezdődtek az európai szintű találgatások, hogy kicsivel több mint két hete, október 3-án a Financial Times (FT) arról írt brüsszeli hivatalnokokra hivatkozva arról számolt be, hogy 13 milliárd eurót felszabadít Magyarországnak annak érdekében, hogy az Orbán-kormány támogassa az Ukrajnának szánt uniós támogatásokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!