Hat héttel a jelölése után lemondott a NASA újabb holdraszállási programjának vezetője - írja az MTI. Az Egyesült Államok a tervek szerint 2024-ben juttatna ismét asztronautákat az égitestre.

Mark Sirangelo távozásának hátterében az űrhivatal és a kongresszus közötti konfliktus áll, a törvényhozás nem támogatta a Hold-programot.

Sirangelót hat héttel ezelőtt Jim Bridenstine, a NASA igazgatója különleges helyettesévé jelölték. A szakember távozása után a kongresszus elutasította a NASA azon tervét, mely szerint külön igazgatóságot hoztak volna létre az űrügynökségen belül a holdraszállás felügyeletére. Ugyanezen igazgatóság a későbbi emberes Mars-misszió részleteit is kidolgozta volna.

Bridenstine közleményében azt írta, a tervet most nem fogadták el, de folytatják az űrügynökség átszervezését. A NASA felhagy a külön igazgatóság megteremtésének tervével.

Fotó: iStock

A múlt héten az amerikai kormányzat arra a kérte a kongresszust, hogy jövőre 1,6 milliárd dollárral növelje a NASA költségvetését. Donald Trump elnök egy tweetben azt írta, hogy ezzel a támogatással együtt az amerikai űrkutatási hivatal 2020-ban 22,6 milliárd dollárból gazdálkodhatna.

Elnökségem alatt helyreállítjuk a NASA nagyságát, és visszatérünk a Holdra, majd eljutunk a Marsra is"

- írta Trump.

Mike Pence alelnök két hónapja jelentette be, hogy 2028 helyett 2024-ban küldenének űrhajósokat a Holdra. A program felgyorsítása több tízmilliárd dollárba kerülne.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!