„Ebben egyetértek Orbán Viktorral: miszlikbe kell szaggatni azt, aki a gyerekeimhez hozzáér. Igen, erre kutya kötelessége volt lemondani, ez tisztességes dolog, hibát követett el” - vélekedett Novák Katalin lemondásáról.


Hibát követtek el, ezért tisztességesen jártak el, mikor a kegyelmi-botrányt követően lemondott Novák Katalin és Varga Judit - mondta Nagy Feró az RTL.hu-nak.

„Nagyon meglepődtem rajta, nem gondoltam volna. Ebben egyetértek Orbán Viktorral: miszlikbe kell szaggatni azt, aki a gyerekeimhez hozzáér. Igen, erre kutya kötelessége volt lemondani, ez tisztességes dolog, hibát követett el”.

A Kossuth-díjas énekes szerint a volt igazságügyi miniszter férje elárulta azt, miben addig részt vett. Szerinte nem kéne a saját fészkébe piszkítani - mondta.

Ugyanakkor elárulta, hogy nem számított rá, hogy a két politikus lemond.

– közölte.

A kegyelmi döntésről pedig annyit mondott, hogy ő is a sajtóból értesült az ügyről. Szerinte „könnyen elítélik az embert”, így ezért ő nem szeretne K. Endre felett ítélkezni.

Ugyanakkor azt gondolja, mhogy ha Novák Katalin és Varga Judit valóban a kegyelmi ügy miatt mondtak le, akkor elfogadja azt.

„Összevissza hallunk mindenféle információt. Ilyenkor én rábízom magam a felelős politikusra, az ő döntésére”.

Magyar Péterről - Varga Judit volt férjéről - is kérdezték. Azt mondta, hogy nem tetszik neki a reakciója:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!