Régen érdekelt annyira kevés embert, hogy ki lesz Nagy-Britannia miniszterelnöke, mint most. Ennek egyrészt ahhoz van köze, hogy a brexit körüli mizéria látványosan lefárasztotta a brit politika iránt érdeklődőket, ideértve Nagy-Britannia lakosságát is. Másrészt ahhoz, hogy egészen valószínűnek tűnik, hogy Theresa May miniszterelnök lemondása után Boris Johnson lesz az új miniszterelnök.
Ez nem meglepetés, hiszen már Theresa May kinevezése előtt is Johnson, London korábbi liberális polgármestere, majd a brexit legnagyobb támogatója volt az esélyes a posztra, csak elszúrta. Nem is egyszer, hanem ötször, erről már írtunk.
Négyszer szúrta el a miniszterelnökséget, most összejöhet neki
Boris Johnson régóta szeretne miniszterelnök lenni, s ezért hajlandó volt mindent feláldozni. De eddig valahogy mindig elszúrta. Hátha ötödszörre nem fogja.
A lényeg, hogy a miniszterelnök személyéről nem a választók döntenek, hiszen eleve a parlament választja. A poszt hagyományosan a pártelnökséggel van összekötve, így May lemondása után új pártelnököt kell választani, akit ezután a parlament is megszavazhat miniszterelnöknek. A pártelnökre pedig a párt, ebben az esetben a Konzervatív Párt tagjai szavaznak.
Johnson szinte biztos győztesnek tűnik a mostanra ötösre szűkült mezőnyben, amihez annak is köze lehet, hogy Jeremy Hunt, Michael Gove és Sajid Javid nevét nem is nagyon hallotta még senki Nagy-Britannián kívül. És van egy ötödik jelölt, akivel részben ugyanez volt eddig a helyzet.
Rajtuk múlik Nagy-Britannia jövője
Tíz jelölt küzd Theresa May székéért. Bárki lesz is a befutó, felhatalmazását egy viszonylag szűk körtől nyeri egy végletekig megosztott országban.
Váratlan induló
Egészen ritka alkalom, hogy egy újságíró leírhatja, hogy már akkor kedvelt valakit, mielőtt menő lett volna, de most ez a helyzet. Az ötödik jelölt, a korábban esélytelennek tartott Rory Stewart ugyanis körülbelül tíz éve az egyik kedvenc emberem, politikusom, bár az utóbbi foglalkozás ebben az idősíkban új fejleménynek számít.
Stewart ugyanis olyan brit ember, amilyenből már nem sok születik. Sőt, igazából kicsit olyan, mintha eleve nem született volna, hanem egy regény főszereplőjének írta volna valaki papírra. A klasszikus skót kisnemes, aki Hongkongban született diplomata apja munkája miatt, majd a legelitebb oktatást kapta a Dragon Schooltól Etonig, végül Oxfordban kötött ki, ahol Vilmos és Harry herceg nyári tanítója volt.
Már Oxford előtt belépett a Black Watchba, családja hagyományos skót katonai alakulatába, és bizonyos vélemények szerint párhuzamosan az MI6 tagja is lehetett, hiszen ennek is van hagyománya a szűk családjában. Ez a vád később is felmerült, mert Stewart az egyetem után azonnal csatlakozott a külügyhöz, hogy pár évig Indonéziában dolgozzon, majd a koszovói háború kitörésekor Nagy-Britannia képviselője legyen Montenegróban. Stewart erről azt mondta, hogy csak az apja dolgozott a hírszerzésnek, ő nem, bár megérti, hogy kívülről így néz ki.
Valamikor ekkor kezdett el Stewart hosszabbakat sétálni. Először csak a közeli városokból sétált haza a családi birtokra, majd fogta magát, és elindult Kelet-Ázsiába, hogy négyezer kilométert menjen Nepálon, Iránon, indián Pakisztánon és Afganisztánon keresztül. Az Afganisztánon keresztül vezető sétája mély nyomot hagyott benne, mert minden éjszaka más faluban kért szállást az ott élőktől, akik végig szigorúan betartották a vendégszeretet szabályait, pedig Stewart dari nyelven ugyan jobban beszél, de az urdu kevésbé megy neki. Ami persze így is szokatlan állítás, de egy olyan emberről van szó, aki különböző folyékonysággal beszél indonézül, franciául, latinul, görögül, oroszul, kínaiul, szerbül és nepáliul is. Stewart a szeptembert 11-ei terrortámadások és Afganisztán amerikai lerohanása alatt épp az ország hegyeiben sétált, ebből született az első könyve, a Places in Between.
Iraktól Kabulig
A második pedig abból, amikor 2003-ban Libanonban beült egy taxiba, hogy átvitesse magát Irakba, ahol szolgálatra jelentkezett a brit katonáknál, majd káderhiány miatt azonnal kinevezték egy dél-iraki tartomány helyettes kormányzójává, ahol végig kellett néznie, amint a helyiek ostrom alá veszik a kormányzóság épületét, amelyben ő is dolgozott. Eredetileg támogatta az iraki háborút, később viszont kifejezetten szkeptikus lett a módszerek működőképességével kapcsolatban, gyakorlatilag erről szólt a Prince of the Marshes című könyve is.
Az iraki kaland után évekig egy olyan civil szervezetet vezetett, amely a történelmi Kabul belvárosát és műkincseit szerette volna helyreállítani. De hiába állt be a szervezet mögé Hamid Karzai korábbi afgán miniszterelnök és Károly herceg is, korlátozott eredményeket értek csak el.
Stewart Kabulból egyenesen az Egyesült Államokba ment, ahol egy ideig a Harvard vendégtanára volt. Itt lenne az ideje felhívni rá a figyelmet, hogy ekkor még mindig csak 35 éves volt. De a harvardi megbízás sem tartott sokáig, Stewart hazatért Skóciába, és elindult képviselőjelöltként Nagy-Britannia egyik legvidékibb térségében, Penrith and the Borderben, ahonnan be is került a parlamentbe. Itt kezdődött az az unalmas kilenc év, amit azóta parlamenti képviselőként töltött, több junior miniszteri poszttal együtt (ami egy valahol az államtitkári és a miniszteri poszt között mozgó pozíció), majd eljött 2019, amikor végre elindult a szétesőben lévő Konzervatív Párt vezetéséért.
Az esélytelenek nyugalma
Stewart élete felsorolva is kalandos és szokatlan, de pontosabb képet kapunk róla akkor, ha elolvassuk a könyveit. Ezek közül messze a legutolsó a legérzékenyebb, hiszen ezer mérföldet próbált lesétálni a kilencvenéves édesapjával. A könyv azért is megdöbbentően érdekes, mert a fiatal Stewart végig az Angliát és Skóciát elválasztó római falról, a birodalomról, Európáról és külpolitikáról kérdezgeti az apját, akit valójában már csak az érdekel, hogy időt töltsön a fiával.
Stewart nagy meglepetésre túlélte a miniszterelnök-választás második fordulóját, pedig erre senki nem számított. Az a stratégiája, hogy ő az egyetlen, aki elmondja az igazat a brexitről, és hogy szerinte May alkuja a lehető legjobb, amit brit miniszterelnök el tud érni az Európai Unióval szemben. Mindezt úgy, hogy rajta kívül mindenki olyanokat mond - a fő esélyes Johnson is -, hogy ki lehet lépni megegyezés nélkül is az EU-ból, amit Stewart szerint a parlament nem is engedne.
Olyan ez, mint túl sok szemetet pakolni a kukába, majd azt mondani neki, hogy bízzon magában, és reménykedni, hogy még több szemét fér bele
- mondta erre.
Stewart a 2016-os népszavazás előtt kifejezetten a brexit ellen volt, ahogy a skótokat is arra biztatta, maradjanak Nagy-Britannián belül. Eljárása az ehhez hasonló viták rendezéséhez a dokumentumfilm, a népszavazás előtt rendezett is egyet, ami a könyveihez hasonlóan erős teljesítmény. Sajnos valószínűtlen, hogy Stewart miniszterelnök lesz, pedig egyike lehetne a britek nagy vezetőinek. Még a brit nemességtől zsigerileg undorodó showman, John Oliver is csak annyit tudott felhozni ellene, hogy Stewart egyszer felrúgta Harry herceget egy focimeccsen. Persze ahhoz, hogy jó miniszterelnök legyen, előbb ehhez el kellene takarítania a szemetet mások után.
Kiemelt kép: Simon Dawson/Bloomberg / Getty Images
