Miklós 35 éves volt, amikor elkezdte érezni a kellemetlen, húzó, görcsös érzést az alhasi tájékon. Kezdetben nem gondolt semmi rosszra, azt hitte, csak átmeneti a fájdalom, ami majd úgyis elmúlik magától.

"Átvette az irányítást a betegségem, másra már nem is tudtam gondolni"

- Kezdetben csak valahogy kellemetlen volt: bizsergett, fájt a hasam, de el tudtam viselni. Biztos voltam benne, hogy majd elmúlik magától, igazából ekkor még nem is foglalkoztam vele. Aztán egyik reggel szörnyen megijedtem a vécén. Pokolian fájt a pisilés, ráadásul csak kis sugárban jött, és nagyon kevés, az is égetett. Másnapra és harmadnapra sem lett jobb, muszáj volt elmennem az orvoshoz. Az urológus több mintát vett tőlem, és megállapította, hogy nincs baktériumfertőzésem, ám mivel már 4 hónapja éreztem a fájdalmat a kismedencémben, azt mondta, valószínűleg krónikus prosztatagyulladásom van. Antibiotikumot írt fel, de az sajnos csak rövid időre segített, a tüneteim hamarosan visszatértek. Ekkor már egyész nap nem tudtam másra gondolni, annyira idegesített az állandó bizsergés és fájdalom.

Urológustól urológusig jártam

Sok cikket elolvastam prosztata témában, és internetes fórumokhoz is csatlakoztam. Az orvosom tehetetlennek tűnt, láttam rajta, hogy nem tud mit kezdeni velem, hiszen az antibiotikum és a többi gyógyszer nem igazán használt, a laborban soha nem mutattak ki baktériumot, úgy éreztem, hogy csak az idejét rabolom. Egyre rosszabb lett a hangulatom, a családomat nehezen viseltem, otthon inkább a sorstársaimmal cseteltem, és mindenkitől tanácsokat kértem. Több urológushoz is elmentem, mire megtaláltam azt a dokit, aki végül segített rajtam. Sokat beszélgettünk, ő világosított fel, hogy a védekezés nélküli anális szex, vagy egy korábbi felfázás miatt is kialakulhat később krónikus prosztatagyulladás. Elküldött egy gyógytornászhoz gátizomtornára, és figyelmeztetett, hogy kerüljem a fűszeres ételeket, és ha lehet, ne igyak alkoholt.

Sokat segített a Proxelan

A betegtársaim közül többen ajánlották a Proxelan végbélkúpot. Magyarországon ma ez az egyetlen lokális készítmény prosztatagyulladásra, ami ott hat, ahol a probléma jelentkezik, nincs szteroid-, vagy antibiotikum-tartalma, és nincs negatív hatással a szexuális aktivitásra sem.

Az elején kicsit idegenkedtem a kúptól, de végül használni kezdtem. A Proxelan hatásosságát egy olaszországi klinikai vizsgálat is igazolta, melynek során azt tapasztalták, hogy azoknál, akiknél az antibiotikum-terápiát Proxelannal egészítették ki, 54 százalékkal, azaz több mint felére csökkentek a tünetek, míg a csak antibiotikum-terápiában részesülőknél a panaszok enyhülése jelentősen kisebb mértékű volt. A kúp vény nélkül kapható a patikában, könnyű hozzáférni, és amint jelentkeznek a tünetek, azonnal használható, akár hosszú távon is.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG

KEZELŐORVOSÁT!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!