„Azt mondja, amit a magyar baloldal, akik körülötte vannak baloldali figurák, ugyanazt az utat járja be mint a baloldali hősök” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója Magyarról.


Menczer Tamás volt a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorának vendége, ahol „új csodagyereknek” nevezte Varga Judit volt férjét.

Véleménye szerint Magyar Péter hazatalált a baloldalra. „Azt mondja, amit a magyar baloldal, akik körülötte vannak baloldali figurák, ugyanazt az utat járja be mint a baloldali hősök” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója

Menczer úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter „baloldali klubokba jár, és baloldali újságírókkal beszél”. Tarr Zoltán kirúgásával kapcsolatban némileg árnyalta korábbi kijelentését, amely szerint nem érti, miért kellene a kormánynak egy olyan emberben megbíznia, aki meg akarja buktatni. Péntek reggel Menczer Tamás azt mondta, jobban szeret olyanokkal együtt dolgozni, akikkel egyetért.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!