Mesterházy Attila (MSZP) és Szakács László (MSZP) három
írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be arról, hogy másfél év után hol tart a nyomozás Borkai Zsolt ügyében. A legfőbb ügyésztől azt kérdezték:


  1. "Megállapították-e ki, milyen bűncselekményt követett el, hiszen az információk alapján zsarolás, hűtlen kezelés, korrupció, kábítószer használat és birtoklás miatt is indult eljárás?"
  2. Másfél évvel a Borkai szexvideó megjelenése után történt-e bármilyen vádemelés az elindított nyomozások alapján, illetve tudja-e már a rendőrség, hogy ki az ördög ügyvédje?
  3. Folyamatban van-e olyan eljárás (nyomozás vagy vádemelés), amely érinti Borkai Zsoltot?"

Azt írták, az egykori győri polgármester nagy botrányt okozott, ezért a magyar családok méltán kíváncsiak rá, hogy "a drogos szexbotránynak milyen jogi következményei lettek".

Polt Péter válaszából az derült ki, hogy a zsarolás miatt még tart a nyomozás. A horvát hajóútról nyilvánosságra hozott felvételek miatt hét ember ellen áll meg az alapos gyanú. Őket kihallgatták.

Ettől az ügytől elkülönítve, a kábítószerrel visszaélés miatt szintén kihallgattak egy gyanúsítottat, aki ott volt a jachton, de nem tartozik Borkai Zsolt baráti köréhez.

Nyomoznak még

más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény

miatt is, de még senkit nem hallgattak ki, a nyomozás sem Borkai Zsoltot, sem a vele hajókázó társaság tagjait nem érintik.

Az adriai hajóúton történt drogozás miatt tett feljelentést a rendőrség - bűncselekmény gyanúja híján - elutasította.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szintén bűncselekmény hiányában utasította el Szabó Tímea (Párbeszéd) feljelentését az Audinak eladott földek ügyében. Ugyanakkor

Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt

még tart a nyomozás, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!