Hétfőn még az idei nyár eddigi legmelegebb napját szenvedtük a 40 fok felé kapaszkodó hőmérséklettel, kedden azonban már egy markáns hidegfront vetett véget a forróságnak. A csúcsérték 10, de volt, ahol 15 fokkal is alacsonyabb volt, mindenki annyi ajtót és ablakot nyitott amennyit csak tudott, hogy kicsit hűtse a lakást. Persze aki épp nyaral, biztos csúnyákat gondolt és mondott is…

Gyenge hidegfront

Ahogy korábban írtuk, csütörtökre visszatért a nyár, mindenhol többórás napsütésre van kilátás, csapadék nem valószínű, és megindult a felmelegedés is. Pénteken azonban újabb változás jön egy északnyugatról érkező hidegfront formájában.

Többnyire felhős lesz az ég, főként a Dunántúl északi felén és Budapest tágabb környezetében számíthatunk záporokra, zivatarokra, de a gyengülő front lehűlést nem okoz

- tudtuk meg Molnár László meteorológustól, a Kiderül.hu munkatársától.

Visszatér a kánikula

A hőmérséklet nagyjából pénteken tartja a csütörtöki értéket, a délutáni csúcsok 22-27 fok között alakulnak. A Dunántúlon viszont megélénkül, helyenként megerősödik a szél. Szombattól aztán betör a strandidő, a legmelegebb órákban 30 fok várható, és az idő egyre melegszik, hétfőn és kedden már 33-34 fokkal számolhatunk. Fordul hát a kocka, aki a négy fal közé lesz zárva, szenvedni fog.

Ezt követően - jelen állás szerint - újabb, csapadékot hozó front érkezik, de komolyabb lehűlést nem okoz, inkább kellemetlen, párás lesz a levegő.

Budapest, 2019. augusztus 12. Egy fiú játszik a hõségben a fõvárosi Szabadság téri szökõkútnál 2019. augusztus 12-én. A kánikula miatt hõségriasztást adott ki az országos tisztifõorvos augusztus 12-én éjfélig. Jelentõs lehûlést hoz a másnap érkezõ hidegfront, 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshõmérséklet pár nap alatt. MTI/Bruzák Noémi
Fotó:Bruzák Noémi/MTI

A részletek

Nézzük részleteiben az előttünk álló négynapos hétvégét a Kiderül.hu csütörtök reggeli előrejelzése szerint.

Szombaton

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül, másutt azonban gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között valószínű.

Vasárnap

  • Túlnyomóan napos idő várható kevés fátyolfelhővel.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szél megélénkül, a Fertő-tó környékén meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

Hétfőn

  • Többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Kedden

  • Többnyire derült, napos, csapadékmentes idő várható.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Varga György / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!