A legtöbben talán a Die Hard harmadik részének „Simon mondja” főgonoszaként ismerik, pedig már több mint 110 színészi kreditje van. Ráadásul nem is ebbe a szakmába vágyott eleinte. Portré egy vérbeli filmlegendáról.
Jeremy John Irons 1948. szeptember 19-én született az angliai Wight-szigeten, és fiatalon egyáltalán nem dédelgetett színészi álmokat. Valójában fogalma sem volt, hogy mit akar csinálni, csupán annyit tudott biztosan, hogy nem lép édesapja, Paul nyomdokaiba a könyvelői szakmában.
Amikor leérettségizett a magángimiben, úgy döntött, hogy valami mást, valami különlegeset szeretne az élettől. Nem érezte a kötődést az osztálytársaihoz és azok céljaihoz, illetve a karrierlehetőségek, amelyekkel kecsegtették (bevonulni a hadseregbe, vagy valamilyen unalmas irodai munkát vállalni), egy fikarcnyit sem érdekelték. Egy ideig komolyan azon gondolkodott, hogy csatlakozik egy cirkuszhoz, mivel úgy gondolta, jó móka lenne tömegek előtt fellépni, és állatokkal dolgozni. S bár az ötlet izgalmasnak tűnt, rájött, hogy nem a bohócok és a kötéltáncosok világa a megfelelő választás a számára. "Megnéztem, hol alszanak a társulat tagjai, és úgy döntöttem, én túl középosztálybeli vagyok ahhoz, hogy ezt elviseljem!" – nyilatkozta nevetve korábban. A fellépés gondolata azonban továbbra is nagyon érdekelte.
"Stoppoltam, különböző emberekkel találkoztam, és éneklésből éltem. Az életem ezen időszaka növelte bennem a vándorlás iránti vágyat" – tette hozzá Irons, aki beutazta az Egyesült Királyságot, Spanyolországot és Olaszországot is, az utcai előadóként szerzett tapasztalatai pedig arra inspirálták, hogy végül a színészet felé vegye az irányt. Úgy gondolta, hogy ideje kamatoztatni a tehetségét, ezért jelentkezett egy színészi álláshirdetésre. A munka az övé lett, majd úgy látta, ez a neki való szakma, és elhatározta, kitanulja a színészet minden csínját-bínját. Bár az édesapja nem igazán értette, hogy a fia miért épp színész akar lenni, azért bátorította őt, sőt, az egyetemi tanulmányait is kifizette.
Határidő a sikerhez
Amikor Irons elkezdett színészkedni, egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez a pálya neki való. Mint minden fiatal művész, ő is tele volt aggodalommal. Vajon képes lesz anyagilag stabilizálnia magát? Ki fogják őt kiválasztani azokhoz a projektekhez, amelyekben igazán szeretett volna dolgozni? A színészkedésre abszolút vágyott, de azért próbált valamilyen tartaléktervvel is előállni. Ezért úgy döntött, határidőt ad magának: 30 éves koráig csak és kizárólag a színészetre fog koncentrálni, és ha addig nem lesz sikeres, akkor új karriert választ.
Azt már tudjuk, hogy végül nem volt szüksége B-tervre, mindenesetre nem sokon múlt. Az első szerepét az 1971-es The Rivals of Sherlock Holmes című sorozatban játszotta 23 évesen, de egészen 1981-ig kellett várnia az áttörésre. Ekkor ugyanis főszerepet játszott a népszerű Utolsó látogatás című minisorozatban, illetve Meryl Streep oldalán szerepelt az öt Oscar-díjra jelölt A francia hadnagy szeretője című romantikus drámában. Irons kemény munkája tehát gyümölcsözőnek bizonyult, s 33 évesen rájött, hogy színészként fényes jövő áll előtte.
S így is lett, a nyolcvanas években olyan produkciókban tűnt fel többek között, mint a szintén Oscar-jelölt A misszió (1986), vagy a Két test, egy lélek (1988) David Cronenbergtől. A kilencvenes évtized pedig minden szempontból meghozta neki a világsikert, hiszen 1990-es filmjéért, A szerencse forgandóért megkapta eddigi első és egyetlen Oscar-díját, valamint olyan kasszasikerekben tűnt fel, mint a Die Hard: Az élet mindig drága (1995), Az oroszlánkirály (1994) – Zordon eredeti szinkronhangjaként –, vagy A vasárlarcos (1998).
Nem olyan gonosz, mint hinnénk
Ha végignézünk Jeremy Irons filmográfiáján, meglepően sok gazfickót találunk a szerepei közt, úgy tűnhet, mintha kifejezetten vonzódna a rossz szándékú karakterekhez. Persze erről szó sincs, az antagonisták eljátszása teljesen természetes Irons számára, s ő nem hisz abban, hogy az embereket, vagy az általa játszott szerepeket ilyen könnyen be lehetne skatulyázni. Nem híve a fekete-fehérnek...
"Nem hiszem, hogy valaha is játszottam volna gonosztevőt. Inkább csak olyan embereket, akik a saját szabályaik szerint éltek. Szerintem mindannyian furcsák vagyunk, a legtöbb filmes író pedig kifejezetten kétdimenziós, főként politikailag korrekt karaktereket írnak. Vagy nagyon jók, vagy nagyon rosszak. Én viszont szeretem az olyan figurákat, akikről meg lehet kérdezni a film után, hogy ő jó volt-e vagy rossz? Akik elgondolkodtatnak minket, hiszen ez mindannyiunkban megvan” – magyarázta.
Elhivatottsága és a színészethez való hozzáállása pedig eléggé kifizetődőnek bizonyult, ezt a már említett Oscar-szobrocska is jelzi, sok minden más mellett: Tony-díj, Emmy-díj, két Golden Globe-díj (A szerencse forgandó, Elizabeth-minisorozat) és sok más kritikusi szövetség elismerése együtt járult hozzá, hogy Jeremy Irons az egyik legelismertebb színész legyen szerte a világon.
Az a hang
Színészi képességei mellett Irons a jellegzetes orgánumáról is ismert.
Mély és komoly hangszínét különösen hitelesnek és megbízhatónak tartják a hallgatók, így talán nem is meglepő, hogy színészünk mindig is rengeteget szinkronizált, és hangoskönyveket is narrál. Olyan, széles körben olvasott regények narrációját biztosította már, mint pl. Az alkimista, a Lolita (amelynek „modernebb”, 1997-es filmverziójának főszerepét is eljátszotta) és az Utolsó látogatás. S mivel a leghíresebb szinkronmunkája Az oroszlánkirály Zordonja volt, Irons más minőségben is folytatta a munkát a Disney-vel: a Disney World számos attrakciója rendelkezik kísérőfilmekkel és szinkronhangokkal a látogatók szórakoztatására, így sok helyütt az ő hangját lehet hallani a látványosságok közepette.
A színház nem más, mint edzés
Irons még drámatagozatosként szeretett bele a színészetbe, és jó ideig csak a színházi munkáiról volt ismert. S persze dacára a mozis és tévés karrierjének, továbbra is nagyra értékeli a színházi színészetet, időnként pedig vissza is tér a színpadra.
Úgy találja ugyanis, hogy a színdarabokban való színészkedés olyan kihívást jelent a számára, amit a filmekben vagy a tévéműsorokban nem élhet át. "Kicsit ellustulhat az ember a filmszínészetben. Nem kell eljátszania egy hosszú, háromórás monológot, nem kell kommunikálnia a közönséggel, csak a kamerával. Igen, gondolkodni azért kell, de sokkal rövidebb időintervallumokban” – magyarázta.
45 éve szerelem
Irons azon kevesek klubjába tartozik, akik elmondhatják magukról, hogy sosem futott zátonyra a karrierjük, mindig a felszínen tudtak maradni, és ha voltak is pocsék produkcióik (pl. rátok nézünk, Sárkányok háborúja 2000-ből, Eragon 2006-ból vagy Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák 2020-ból…), ezek sosem taszították őket a süllyesztőbe. S amennyire kiegyensúlyozott a karrierje, épp annyira a magánélete is, botrányokról legalábbis e téren sem hallani. Bár volt egy azonnal érvénytelenített házassága 1969-ben Julie Hallemmel, de nagyjából ez minden.
1978-ban vette feleségül az ír színésznő Sinéad Cusacket, akivel idén ünnepelték a 45. házassági évfordulójukat. Két fiuk született, Samuel 1978-ban (ő fotósként dolgozik) és Maximilian 1985-ben, aki Max Irons néven követte apját a showbizniszbe, és olyan filmekből ismerhetjük többek között, mint A lány és a farkas (2011), A burok (2013), a Hölgy aranyban (2015), A férfi mögött (2017) vagy A keselyű három napja-sorozat (2018-2020).
A gyerekeket egyébként a feleségével katolikus szellemben nevelték, noha Irons számára saját elmondása szerint ez talán kevésbé fontos: „Nem nagyon járok templomba, mert nem szeretek egy klubhoz tartozni, és nem járok gyónni vagy ilyesmi, nem hiszek benne. De igyekszem tudatában lenni annak, hogy hol hibázom, és időnként elmegyek istentiszteletekre. Nem szeretnék olyan ember lenni, akinek nincs spirituális oldala” – jegyezte meg.
A csúcson bujdosik
Jeremy Irons nemrég betöltötte a 75. életévét, és már több mint 50 éve láthatjuk őt filmekben és sorozatokban, de a nyugdíjról hallani sem akar. Az utóbbi években ráadásul a képregényfilmekben is kipróbálta magát, mint a Ben Affleck-féle Batman hűséges inasa, Alfred Pennyworth (Batman Superman ellen – Az igazság hajnala, Az Igazság Ligája, Flash – A Villám), legközelebb pedig David Ayer (Az utolsó műszak, Az utca királyai) akciófilmjében, a The Beekeeperben láthatjuk Jason Statham partnereként.
A népszerűséggel azonban vannak gondjai, erre vezethető vissza például az is, hogy jelenleg a felújított Kilcoe-kastélyban lakik, amely az ír partok mentén, West Corkban található: „Az egyik probléma az egész hírnévvel kapcsolatban az, hogy mindenki úgy érzi, ismer téged. Aranyos, nem? Szóval vannak olyan időszakok, amikor az ember csak magára akar maradni. Ezért is szeretek West Corkban élni, ott az emberek békén hagynak. Számomra ez csodálatos kontrasztot jelent a szakmai életemmel, amely időnként eléggé őrületes tud lenni.”
