Rékasi Károly motorjával 2015. június 30-án ütközött össze egy balra kanyarodó autóval a XXII. kerületben, és komoly gerinc-illetve koponyasérüléseket szenvedett. A színész felépülése több mint egy évet vett igénybe, az egyik lába a baleset miatt pedig rövidebb lett. Most az Index írta meg, hogy a Fővárosi Törvényszék ma hozott jogerős ítéletet az ügyben, a vádlott büntetését a bíróság pénzbüntetésre enyhítette.

Az ítélethirdetés után Rékasi elmondta, hogy nem érez megkönnyebbülést, nem is tudja mit érez, és azt reméli, végre elkezdődik egy újabb szakasz az életében.

A balesetben résztvevő autóst az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolta, és első fokon hat hónapnyi fogházra ítélték egy év hat hónapra felfüggesztve, mivel a bíróság úgy állapította meg, hogy a sofőr nem volt elég körültekintő. A csütörtöki tárgyaláson a vádlottat végül hatszázezer forintnyi pénzbírságra ítélték, valamint arra, hogy ki kell fizesse a bűnügyi költség felét, kicsivel több mint ötszázezer forintot.

Rékasi Károly: Időnként összecsúszom és nagyon vacakul vagyok

Nehéz időszakon van túl a Barátok közt Bartha Zsoltja, de már jobban van.

A védőügyvéd szerint a döntés eltúlzott, Rékasi Károly képviselete azonban úgy látta, hogy alapos volt a nyomozás.

Azzal, amit okozott, éljen együtt a vádlott. Kilenc hónap alatt, amíg kórházban feküdtem egyetlen üzenetet sem kaptam tőle, de ha annyit mondott volna, hogy sajnálom, az valószínűleg más helyzetbe hozott volna bennünket. Éppen ezért nem is érdekel a büntetése, az rá tartozik

- mondta a színész a tárgyaláson, és hozzátette, hogy jó volt hallani, hogy nem volt közrehatása a balesetben. Az elmúlt négy és fél évben több munkát is elvesztett az állapota miatt, de végre rendes kártérítést is kaphat a biztosítótól az ítéletet követően.

Kiemelt kép: RTL Klub Sajtóklub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!