Camila Morrone december elején a Los Angeles Timesnak nyilatkozott kapcsolatukról (és a köztük lévő korkülönbségről), ami akkor azért volt meglepő, mert bár mindenki tudta, hogy hosszú ideje járnak, hivatalosan egyikük sem erősítette ezt meg. DiCaprio magánélete egyébként is zárt: Instagramjáról például csak annyi derül ki a színészről, hogy aggódik a környezetért, aktuális barátnőiről alig posztol, amikor pedig róla készítenek fotót, az két kategóriába sorolható:

  • nagy kaliberű eseményeken öltönyben, kicsípve mutatkozik,
  • baseballsapkában, napszemüvegben, kapucnival a fején látható, lehetőleg kerülve a minimális feltűnést is.

DiCaprio az egyik legismertebb színész, így ahogy az lenni szokott, számos topmodellt tudhat az exbarátnő listán. Járt Bridget Hall-lal, Helena Christensennel, Miranda Kerr-rel, Gisele Bündchennel, Bar Rafaelivel, Kelly Rohrbach-kal, Nina Agdallal, Lorena Rae-vel, Juliette Perkinsszel (állítólag Naomi Campbell-lel is) most pedig a cikkünk apropóját adó és szintén a modellvilágból érkező Camila Morronéval. Közülük hosszabb kapcsolata csak Bündchennel (5 év) és Rafaelivel (6 év) volt, amúgy egy-két évnél tovább senki mellett nem maradt. A szakítások okáról semmilyen információ nincs, csak az internet találgat szokás szerint.

Mutatunk egy rövidke galériát azokról a barátnőiről, akikkel itt-ott megjelent:

5 Fotó megtekintése

Leonardo DiCaprio beletenyerelt: ha így folytatja, Al Pacino lesz az apósa

Az 1996-os Rómeó és Júlia premierjére Kristen Zanggal ment. - Fotó: Ron Davis/Getty Images

Még több

2004-ben egy NBA-s kosármeccsre látogatott el Bündchennel. - Fotó: Vince Bucci/Getty Images

Még több

Akivel a 77. Oscar-gálára is együtt ment. - Fotó: Frank Micelotta/Getty Images

Még több

Rafaelit is kosármeccsre vitte 2010-ben. - Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Még több

Kelly Rohrbach-kal pedig teniszmeccset néztek 2015-ben. - Fotó: Jean Catuffe/GC Images

Még több

Miben más Morrone?

Abban az értelemben művészcsaládból származik, hogy anyja, Lucila Solá elég sok filmben megfordult pályafutása alatt, válása óta pedig hosszú ideje kapcsolatban él Al Pacinóval, aki eddig még nem vette őt feleségül. DiCaprio jelenlegi barátnője modellként kezdte a karrierjét, 2016-ban már a török Vogue címlapjáig is eljutott - akkor mindössze 18 éves volt. A divatfotós Sebastian Faena fedezte fel, aki előtte már Irina Shaykot és Kate Uptont fotózta a legnagyobb magazinoknak. Sőt, 2013-ban az egyébként válogatós Cindy Crawford is igent mondott neki egy közös anyaghoz. De hogy ne menjünk messzire, a fotográfus a filmkészítéshez szintén ért, Palvin Barbarával is dolgozott már együtt.

Nem ismeretlen formula, ha valaki a modellvilágból lép át a filmezésbe, elég Milla Jovovichra gondolnunk - Morronét először James Franco nézte ki magának a 2013-as Bukowski című életrajzi ihletésű film egyik főszerepére, öt évvel később pedig egyrészt a Never Goin' Backben játszott, másrészt a Bosszúvágy remake-jében Bruce Willis lányát alakíthatta. A B-kategóriás kötődést csak idén sikerült elengednie a Mickey and the Bear című alkotással, amiben olyan komoly alakítást tett az asztalra, hogy az új Jennifer Lawrenceként kezdte el Hollywood emlegetni.

Következő nagy munkája egy sorozat (Daisy Jones & The Six), ami még előkészületben van, de Reese Witherspoon áll mögötte producerként, Morrone mellett a másik főszereplő pedig Elvis Presley unokája, a színésznőként egyre felkapottabb Riley Keough lesz. 2019 októberében egyébként a San Diego-i Nemzetközi Filmfesztiválon mint feltörekvő csillagot díjazták Al Pacino nevelt lányát.

Az argentin modell-színésznő persze kellően extrovertált is, első filmes szerepe után máris James Corden late-night showjában tűnt fel, ahol elmesélte, milyen tanácsot kapott Pacinótól, amikor első meghallgatására készült.

Csak add önmagad, ha sírni kell, sírj, ha nem kell, akkor ne sírj. Tizenkilenc vagy, úgyse érdekelsz senkit még.

2019 decemberében megint feltűnt Cordennél, ám akkor a show különkiadását forgatták, ahol Jeff Goldblum volt a házigazda, Morrone mellett pedig Sam Rockwell volt a beszélgetőpartner és elég jól vette a neki osztott poénos megjegyzéseket. Mindemellett stílusa miatt is szeretik a rajongók - divatmodellként persze fontos jól öltöznie, ám a kifutón kívül is szinte mindig tökéletesen öltözik.

Hoztunk is egy rövid galériát ízelítőül, ha pedig tetszik, amit látsz, kövesd be Instagramon, ahol nyomon követheted azt is, merre járnak épp a színésszel - igaz, DiCaprio soha nem tűnik fel a képeken, viszont Morroneról valószínűleg ő lövi a legtöbbet.

Ki tudja, talán az eljegyzést, ami régóta várat magára, is ott jelentik be.

6 Fotó megtekintése

Leonardo DiCaprio beletenyerelt: ha így folytatja, Al Pacino lesz az apósa

Fotó: RB/Bauer-Griffin/GC Images

Még több

Fotó: Dominique Charriau/Getty Images

Még több

Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images

Még több

Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images

Még több

Fotó: Daniel Zuchnik/Getty Images

Még több

Fotó: Michael Kovac/Getty Images for LACMA

Még több

Kiemelt kép: Instagram.com/camilamorrone


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!