A Magyarországon is egyre több háztartásban megjelenő Netflixen gombamód nőnek a saját gyártású sorozatok, az elmúlt években bevált
műsoroknál pedig sorra rendelik be az új epizódokat: ez történik most a Love is Blinddal, illetve a Too Hot To
Handle-vel is, hiszen előbbinek rövidesen a második, utóbbinak pedig a harmadik évadát is műsorra tűzik majd.
Mindkét társkereső műsor rendhagyó a maga nemében, hiszen a Love is Blindban feltűnő férfiak és nők úgy keresik a partnerüket, hogy egy pillanatra sem látják a másikat, így
tíz napon át csak szöveges üzenetekben kommunikálhatnak egymással, valamint társaikkal.
A szereplők előtt a műsor bármelyik pontján ott a lehetőség, hogy megkérjék a kezét annak, akihez a legközelebb érzik magukat, így személyesen is találkozhatnak, hogy megszervezzék az
esküvőjüket, közben pedig egy másik szinten is megismerhessék egymést.
A koronavírus-járvány indulásakor, 2020 márciusában bemutatott első évad folytatásának első öt része február elsején érkezik meg a streaming-szolgáltató kínálatába, majd minden pénteken újabb
és újabb rész válik elérhetővé.
Kapcsolódó
Ha csak egy sorozatot nézel meg a karantén alatt, a Too Hot to Handle legyen az.
Minden szabálysértés azonnali büntetéssel jár: a történtek súlyosságától függően kisebb-nagyobb összegekkel
csökken a műsor végén kiosztandó 200 ezer dolláros (61,7 millió forintos) pénzösszeg.
Az epizódokat a Netflix itt egyben, január 19-én teszi majd közzé, az előzetest látva pedig ezúttal sem lesz egyszerű a történet: