Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökö még januárban jelentette be, hogy tiszta energiával működő, autóktól és utaktól mentes, futurisztikus várost akar felépíttetni a sivatagban 2024-re. A Daily Mail szerint a város első szakaszának építése a közelmúltban kezdődött meg - írja az MTI.

A Neom nevű projekt első része a The Line (A Vonal), amely egy 168 kilométer hosszú, gerincszerű szakasz. Ezen vonal mentén helyezkednek majd el a különböző városrészek. A Neom a görög neosz, azaz új, illetve az arab musztakbal, azaz jövő szó kombinációja. A terv része annak az ambiciózus elképzelésnek, amelynek célja, hogy Szaúd-Arábia függetlenné váljon a kőolajtól, az ország pedig a Szilícium-völgyhöz hasonló technológiai központtá alakuljon át, miközben városokat, kutatóközpontokat, oktatási zónákat és turisztikai látványosságokat is létrehoznak területén.

A The Wall Street Journal szerint a projekt terveiben szerepelnek többek között repülő dróntaxik, egy Jurassic Park stílusú vidámpark robotdinoszauruszokkal, valamint Michelin-csillagos éttermek.

A bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszereként emlegetett, 16 városrészből álló település szélerőművekre, napenergiára és olyan csúcstechnológiára támaszkodna, amely a vizet oxigénné és üzemanyagként használható hidrogénné alakítja át.

A Neom megvalósítása 500 milliárd dollárba kerülhet. A város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához.

FRANCK FIFE / AFP

A buldózerek már megkezdték a terület kialakítását és az alagutak ásását, hogy a város három szintjét, a gyalogosoknak szánt felszíni területet, valamint a közlekedés és az infrastruktúra számára készülő két földalatti réteget kialakítsák. Az északnyugat-szaúd-arábiai hegyektől a Vörös-tengerig terjedő közösségekben összesen akár 1 millió ember is élhet majd, akiket nagysebességű közlekedési eszközök és automatizált közlekedési megoldások fognak összekötni.

A tervek alapján az iskolák, éttermek, üzletek és egyéb célpontok ötperces sétával lesznek elérhetőek a lakosok számára, és egyetlen utazás sem tart majd 20 percnél tovább. A fejlesztők szerint a lineáris forma és a föld alatti infrastruktúra segít megőrizni a természetes táj 95 százalékát. A projekt az előrejelzések alapján 380 ezer új munkahelyet teremt, és 2030-ig nagyjából 48 milliárd dollárral növeli majd a szaúd-arábiai GDP-t.

A projekt vezetője, Nadhmi Al-Naszr a Bloombergnek azt mondta, a Vonal megtervezéséhez és megépítéséhez szükséges munkának még az 1 százalékát sem végezték el. Kiemelte továbbá, hogy a Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem is léteznek.

Az építkezés eredetileg 2021 első negyedévében indult volna. Most, hogy végre elkezdődött, a Neom következő lépése az, hogy a metropoliszt olyan szabad zónává nyilvánítsák, ahol más törvények érvényesek, mint Szaúd-Arábia többi részén. Al-Naszr szerint ez már 2022 első hónapjaiban megtörténhet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!