Izgalmas hónapnak ígérkezik az augusztus, legalább is a Föld felé tartó aszteroidák miatt biztosan. Augusztus 4-én egy stadion méretű, 213 méteres objektum, a 2022 OE2 haladt el mellettünk, egy napra rá pedig az autó méretű OB5-ös is hasonlóan tett. A NASA jelentése szerint további, hatalmas méretű aszteroidák is közelednek.


Augusztus 6-án, szombaton haladt el a Földünkhöz legközelebb merészkedő, 2022 PE elnevezésű aszteroida, amely még így is megnyugtató, 945 ezer kilométeres távolságban volt a bolygónktól. Ezt követően két buszméretű kisbolygó halad majd el mellettünk: augusztus 7-én az OH2, ami egy kicsivel nagyobb, 11 méteres szikladarab. Ez 1,6 millió kilométerre lesz tőlünk, az OC4 elnevezésű, 10 méteres aszteroida pedig augusztus 9-én halad el mintegy 1,5 millió kilométerre a bolygónktól.

Félnivalónk tehát nincs, főleg ahhoz mérve, hogy a Föld-Hold távolság nagyjából 385 ezer kilométer.

Szintén augusztus 9-én halad majd el mellettünk a 13 méteres, ház méretű 2022 PF, mintegy 1,7 millió kilométerre tőlünk. A hvg hozzátette, a múlt hónapban két olyan nagyobb objektum volt, ami a Földhöz viszonylag közel haladt el. Ennél viszont nagyobb probléma, hogy a szakemberek csak egy héttel az érkezésük előtt fedezték fel őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!