Többszöri kérdésre sem tette egyértelművé a miniszter, hogy a kormány vizsgálódik-e a KRÉTA rendszer meghamisítása ügyében. Arról sem beszélt, hogy mit kerestek kormánypárti újságírók és szerkesztők a miniszterelnök irodájában.


Az RTL kérdezett rá arra a jelenségre, hogy – több egymástól független információ szerint – egyes iskolákban felsőbb utasításra helyettesítésként rögzítenek nem szaktanári jelenlétet, amit csak gyermekfelügyeletként lehetne rögzíteni.

Gulyás Gergely erre annyit mondott, hogy

Amikor a kérdező arról érdeklődött, hogy – mivel ez minden bizonnyal felsőbb utasításra történik – terveznek-e vizsgálatot indítani az ügyben, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kitérő válaszokat adott, arra hivatkozva, hogy a kormány ilyen utasítást nem adott, nem is adhatott. Szerinte a Belügyminisztériumnak kell eldöntenie, vizsgálódik-e az ügyben.

A HVG azt kérdezte meg, hogy mikor lehet újból szélerőműveket telepíteni Magyarországon. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy gondolkodtak koncesszióban, de ez a Brüsszellel való egyeztetéseken meghiúsult, noha hatékony eszköznek tartotta volna a kormány.

Lezajlott egy kissé szürreális párbeszéd is a 24 újságírója és Gulyás Gergely között.

24.hu: Nemrég kikerült az internetre egy olyan videó, amin az látszott, hogy a karmelita kolostorból különböző médiumok vezetői jönnek ki Gajdics Ottó, Bencsik András, Szalai Vivien. Azt szeretném kérdezni, hogy ők milyen egyeztetésen járnak, rendszeresen járnak-e egyeztetni a karmelitával, és ha igen, akkor kivel és miről beszélnek a kormányzat részéről?

GG: Nyilván alkalomfüggő, most említettem, hogy például a digitális átalakulásról szóló törvény ügyében lesz sajtóháttér-beszélgetés. Akik például meghívást kapnak, azok is a Karmelitába fognak menni.

24.hu: Tehát ez egy sajtóháttér beszélgetés volt, ahonnan ők érkeztek?

GG: Nem vagyok a portása a karmelitának, ezért nem tudom, hogy ki éppen miért jár oda, de ha az a kérdés, hogy újságíró miért járhat a karmelitában, akkor, amiért időnként liberális újságírók is voltak már ott, meg baloldali újságírók, meg jobboldali újságírók, meg konzervatív újságírók is, hogyha valamilyen sajtóháttér-beszélgetésre kerül sor, az egy ilyen ok lehet. Egyébként az illetékeseket kell megkérdezni.

– Csak sajtóháttér beszélgetés kapcsán járhattak ők ott?

– És senkinek nem ismerem a magánéletét, tehát remélem, hogy még csak nem is remélem,

csak azért járt ott ez is egy lehetőség.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!