Nagy Gergő két évvel, 2022-ig meghosszabbította szerződését az FTC-Telekom jégkorongcsapatával. A csatár megállapodása a 2019/20-as idény végeztével lejárt,

de egyik félnek sem volt kétsége afelől, hogy szeretnék folytatni a közös munkát.

Így Nagy továbbra is csapatkapitánya marad a magyar bajnoki, Erste Liga- és Magyar Kupa-címvédő együttesnek. Amint az a közleményben olvasható: ez jó alapja lehet annak, hogy tovább folytatódjon a két évvel ezelőtt elkezdődött építkezés, és a keret többi tagját is sikerüljön együtt tartani.

Új szövetségi kapitányt keres a magyar hokiválogatott

A szövetség nem hosszabbítja meg a finn Jarmo Tolvanen szerződését.

A 30 éves Nagy Gergő több mint százszoros válogatott, játszott a tengerentúlon az észak-amerikai profiliga előszobájának tartott AHL-ben, és a nemzeti csapattal A csoportos világbajnokságon is járt. Két évvel ezelőtti leigazolása óta két bajnoki címig, két Erste Liga-sikerig, Kontinentális Kupa-továbbjutásig és Magyar Kupa-győzelemig vezette a Ferencvárost, amely tavaly 22 év után nyert ismét bajnokságot.

Nem kellett sokat gondolkodom, nagy örömmel írtam alá, és maradok további két évig a Ferencvárosban. Köszönöm a bizalmat, sikerre éhesen folytatom a munkát

- mondta a FradiMédiának Nagy.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!