Marihuánagyanús anyagot találtak egy autósnál egy Dunakeszin lévő közúti ellenőrzés során. A 35 éves sofőrt azonnal elfogták. A férfi fóti házában kutatást tartottak, ahol közel fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, porciózásához szükséges eszközöket, valamint 25 engedély nélkül tartott éleslőszert is találtak.


A rendőrök a feltételezett díler két vásárlóját is megállították; az egyik férfi a kabátjába, míg a másik a zoknijába rejtette a beszerzett drogot. Az elsődleges adatok szerint a három férfitől lefoglalt anyagok között marihuána, kokain és speed is volt, melyek feketepiaci összértéke mintegy hárommillió forint.

A fővárosi nyomozók F. Józsefet és K. Gábort kábítószer birtoklása miatt, míg A. Dánielt kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt hallgatták ki. A 35 éves A. Dánielt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság el is rendelt. A másik két gyanúsított szabadlábon védekezhet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!