A férfi éppen dolgozott, mikor a hírt kapta, hogy gond van. A főnöke vitte azonnal a lakáshoz, ahol azonban már azt látta, hogy a mentő a gyerek nélkül távozik. Tudta, hogy nagy a baj.


Megdöbbentő családi tragédia történt Egerben pénteken. Egy 4 éves kislány rosszul lett, és bár gyorsan megérkeztek a mentők és sokáig küzdöttek az életéért, a gyereket már nem tudták megmenteni.

A nagymama megrendülten mesélte el:

"Éppen látogatóba mentem az unokámhoz és a kis menyemhez, amikor Ágnes ijedten közölte velem: valami baj van Dorinával, mert alig kap levegőt. Mindez alig néhány perc alatt következett be, nem volt közvetlen előjele. Legalább 70 percig próbálkoztak, mire kimondták azt, amit soha nem szerettünk volna hallani. Én csuktam le Dorina szemét".

Most az édesapa mesélte el a Borsnak, hogy mi történt akkor.

A férfi rendszeresen látogatta a gyerekét miután elköltözött volt élettársától, akivel jó viszonyban maradtak. A kislányt pár napja már orvoshoz kellett vinni, mert nem érezte jól magát. Akkor gyógyszereket is kapott.

"Már láttam a jegyzőkönyvet, amiből kiderült, hogy a lányom halálát tüdőgyulladás okozta. Dorina az állapotából adódóan szinte mindig feküdt, igaz, néha felvettük vagy beültettük az etetőszékbe"

- mondta el a lapnak az apa, aki az egri kórházban dolgozik. A tragédia napján, mikor értesítették, a főnöke vitte el a lakáshoz. Ott azonban azt látta, hogy a mentők nem viszik el a gyereket, és már sejtette, hogy baj van.

Azt mondta, hogy hálás az orvosoknak:

"Biztos vagyok benne, hogy lelkiismeretesen jártak el, és az édesanyám is elmondta, mennyi mindent megpróbáltak. Nekem így kell tovább élnem, békével a szívemben. A gyász ugyan összetör, de a barátaim és a szeretteim is mellettem állnak. Azt tanácsolták, hogy ne zárkózzam be. Szombat délelőtt is bementem a kórházba, délután pedig rendesen megjelentem az étteremben is, ahol pincérként tevékenykedem. A kollégáim mindenhol mellettem állnak. Azt mondták, szívesen veszik, ha velük vagyok, és mindenben támogatnak".

A lap beszámolója szerint a kislány nem tanult meg beszélni, de szüleivel jól kommunikált, ők megértették, mit szeretne. Édesanyja volt vele, mert 24 órás felügyeletre szorult. Az apa is részt vállalt a gyerek ellátásban, ő fürdette a kicsit és a haját is gyakran ő vágta.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!