Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti a Nyerő Páros műsorában osztották meg a versenytársaikkal és a nyilvánossággal, hogy válságban van a házasságuk. A kapcsolatukon azóta is dolgoznak és folyamatosan be is számolnak aktuális helyzetükről. A Storyban például most Csuti vállalta magára, hogy miatta kezdődtek a problémák.

Kapcsolódó

Kulcsár Edina zokogva vallott érzéseiről: Magamat tönkretettem, meg nyilván a kapcsolatomat is

Nagyon felzaklatta, hogy a Nyerő Párosban mindenki nekiesett.

A fő probléma akaratomon kívül is belőlem indult. Amikor összejöttünk, az érzelmi intelligenciám egyszerűen nem tartott ott, ahol annak tartania kellene egy komoly kapcsolathoz. Ez valószínű annak is betudható, hogy Edina előtt nem igazán voltak tartós kapcsolataim. Edina többféleképpen jelezte, hogy elhanyagolom, hogy nem figyelek rá eléggé, de sajnos ebből a szempontból tipikus férfi vagyok, és nem hallottam meg a kéréseit. Nem voltam befogadó arra, hogy a saját hibáimmal szembesítve legyek. Nekem most az az elsődleges feladatom, hogy olyan jó férje legyek, mint amilyen jó apa és jó cégvezető vagyok.

Csuti azt is elismerte, hogy korábban a gyerekeik előtt sem fékezték magukat:

A mélypontot már rég magunk mögött hagytuk. Abból egy nagyon keveset sajnos már a gyerekek is tapasztaltak, főként Medi, de tényleg igyekeztünk a vita hevében figyelmeztetni magunkat és a másikat, hogy ezt nem a gyerekek előtt kellene, és akkor vissza is vettünk.

Kulcsár Edináék párterápián is jártak, de a szakember azt mondta nekik, hogy semmi probléma a kapcsolatukkal, viszont külön-külön lenne min dolgozniuk, ezért most a saját személyiségfejlődésükre is koncentrálnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!