A társadalom nagyon jelentős része ma már érdekelt abban, hogy a rezsim hosszabb távon fennmaradjon. Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád. Mindazok nyernek, akik közvetlenül ennek a körnek a megbízásából dolgoznak


- mondta Békesi László a HVG-nek adott interjúban az Orbán Viktor építette nemzeti együttműködés rendszeréről. A korábbi pénzügyminiszter hozzátette, mára a multinacionális cégek nagy része is beállt a sorba, együttműködik az oligarchákkal, részese a korrupciónak.

A közgazdász szerint a rendszer az ingathatja meg, ha 2021 után - az átalakuló uniós költségvetés nyomán - csökkennek az elosztható források, mert emiatt a rendszer vagyonátcsoportosításra kényszerülhet, ami feszültséghez, elégedetlenséghez vezethet. Szerinte a rendszer belülről omlik össze, ha ez bekövetkezik.

A hívő Békesit kérdezték a Fidesz és a kereszténység viszonyáról is, így felelt:

Amit művelnek, annak semmi köze a kereszténységhez, tipikusan farizeus politika. Ha Krisztus ma élne, kizavarná őket a templomból, mint annak idején a kufárokat. Amikor a politika és a kereszténység képviseletét ellátó egyházak szövetségre lépnek, akkor a politika valójában hitbizománnyá válik, az egyházak pedig a politika szolgálólányaivá.

Békesi elmondja azt is, hogy miben tévedett, amikor azt jövendölte, hogy a 2010 utáni unortodox gazdaságpolitika működésképtelen, így a gazdaság összeomlik. Három tévedését sorolja fel.

  1. Nem feltételezte, hogy a magyar gazdaság működését meghatározó multik torkán le lehet nyomni mindazt, amit a kormány tett a bankrendszer megsarcolásával, az ágazati különadókkal, külön kedvezményekkel a barátoknak, hadjárattal mások ellen.
  2. Azt hitte, hogy a 2008-as pénzügyi válság után a fejlett világban alkalmazott neokeynesiánus gazdaságpolitika, a költségvetési és a jegybanki expanzió hosszú távon nem tartható fenn, a fedezet nélkül kiáramlott forrásokat visszavonják.
  3. Azt hitte, hogy az Európai Unió nem nyeli le a magyar kormány pofátlanságát, a korrupciót, a visszaélések sorozatát, a demokratikus jogok csorbítását.

Kiemelt kép: MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!