Alicia Vikander először beszélt arról a The Times-nak adott interjújában, hogy fia születése előtt volt egy fájdalmas vetélése. Elmondta, hogy férjével, Michael Fassbenderrel sokáig próbálkoztak a családalapítással, a színésznő sokáig azt hitte, nem tud teherbe esni.


Eleinte nem akart nyilvánosan beszélni a veszteségről, de úgy döntött, hogy ez a számára nehéz tapasztalás túlságosan sok nőt érint ahhoz, hogy magában tartsa. Vetélése más értelmet adott a Fény az óceán felett című filmben és az Irma Vep című sorozatban játszott szerepeinek, melyben karakterei hasonlót élnek át.

Van, hogy szörnyű dolgok történnek az életedben, és ha irodai munkát végzel, akkor egy időre ki tudsz belőle lépni. De vannak esetek, amikor én vagy a kollégáim keresztülmegyünk valamin, és fogalmam sincs, hogy ezután hogyan lehet megjelenni a vörös szőnyegen. Találkozni emberekkel, akik megkérdezik, hogy vagy. Tekintettel arra, ami történt, a legtöbb ember még a házából sem tudna kilépni.

Vikander 2017-ben ment feleségül szintén színész párjához. Kisfiuk 2021 nyarán született meg, de a terhesség ideje alatt és azóta is teljesen kizárják a médiát a magánéletükből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!