Szaúd-Arábia uralkodója személyesen hívta fel Donald Trump amerikai elnököt, hogy elítélje a floridai haditengerészeti támaszponton pénteken délután elkövetett terrorista merényletet, amelynek tettese egy szaúd-arábiai pilóta volt. Szalmán király "barbár támadásnak" minősítette a három halálos áldozatot és több sebesültet követelő merényletet és együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjaival - tudatta a Twitteren Donald Trump.


a szaúdi király elmondta, hogy az egész szaúdi népet felháborította a lövöldözés, és ez az ember (a feltételezett elkövető) semmiféle módon nem képviseli az amerikai népet szerető szaúdi nép érzéseit

- idézi az MTI.

A lövöldözés a floridai Pensacolában lévő haditengerészeti támaszponton történt, s a gyanúsított a szaúdi légierő ottani kiképzésen résztvevő egyik tagja volt. A férfi négy embert agyonlőtt, nyolc személyt pedig megsebesített, az elkövetőt a seriff helyettesei lőtték le tűzharcban.

A merénylet után a szaúdi uralkodó nemcsak Donald Trumpot hívta fel telefonon, hanem közleményt is kiadott, amelyben "gyűlöletes bűncselekményként" Bejelentette, hogy a szaúdi biztonsági szolgálat munkatársai máris együttműködnek amerikai partnereikkel, hogy megpróbálják felderíteni a lövöldözés indokait, lehetséges okait.

Kiemelt kép: FAYEZ NURELDINE / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!