Nehéz helyzetbe került a sportvilág a koronavírus-járvány miatt. Gyakorlatilag az összes verseny és felkészülési lehetőség elmarad, ami hatalmas teher a sportolóknak, és szomorúság a szurkolóknak.
Az e-sport viszont dübörög tovább: ma már több mint 540 000 főre tehető a hazai e-sport közösség,
azaz az e-sportolók és szurkolók együttes száma, a piac mérete pedig 42 milliárd forintra nőtt az eNET legfrissebb kutatási adatai szerint, főként a hardverekre és szoftverekre való költéseknek köszönhetően. Az e-sport a sport területén szinte egyedüliként, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a jelenlegi körülmények között fennakadás nélkül, töretlenül folytatódhatnak a megmérettetések.
Így folytatódik a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság is, az offline versenyek a játékosok biztonsága érdekében természetesen online lesznek megrendezve mind a hét versenyszámban, a tét pedig továbbra is 15 millió forint. A döntők sora a League of Legends játékkal veszi kezdetét.
Indul a legfontosabb magyar e-sport bajnokság
Márciusban indul el a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 2020-as alapszakasza.
Az elmúlt hetekben gyakorlatilag az egész bajnokság átköltözött az online felületekre, és az eredetileg tervezett offline döntők is az online térben lesznek megrendezve. A 2020-as bajnokságban hét játékban - League of Legends (LoL), Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO), Rainbow Six Siege (R6S), PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) és Hearthstone, FIFA 20 és autószimulátor e-sportban - mérhetik össze tudásukat az e-sportolók
- tájékoztatott Biró Balázs, a HUNESZ elnöke a verseny kapcsán.
A rájátszás és a döntők április és július között zajlanak majd, a mérkőzéseket pedig folyamatosan nyomon lehet követni az online közvetítéseken keresztül. Az idei bajnokság azonban a kibővült játékok mellett még egy újdonsággal szolgál, ugyanis a LoL verseny része lett a dél-kelet európai nemzetközi bajnokságnak, az Esports Balkan League-nek.
Koronavírus - Még több hír a témában
Sárga cédulát tesznek ki a házak ajtajára, ahol koronavírusos fertőzött van
- Így neteznek a magyarok karantén idején
- Lehet, hogy a nikotin némi védelmet ad a koronavírussal szemben
"Az alapszakaszt megnyerő Wonder Stag Esports várja ellenfelét a vasárnapi döntőben, a végső győzelem sorsa pedig ezúttal egy még nagyobb online show keretében, három győzelemig tartó párharcban dől el 2020. április 26-án 16 órától, melyet a rajongók élőben követhetnek majd az Esport1.hu oldalán. A LoL bajnokság első három helyezettje között 2 millió forint pénznyeremény oszlik el" - mondta Hodozsán Dániel, a K&H MNEB főszervezője.
A koronavírus miatt online küzdenek meg a profi autóversenyzők
A profi, valódi autóversenyzők lehetőséget kapnak, hogy jelenleg az egyetlen megmaradt módon, azaz online mérettethessék meg magukat.
(Kiemelt kép: GettyImages)