A Fidesz EP-listavezetői helyének várományosaként a norvég nagykövetségen találkozott európai országok nagyköveteivel. Fesztelennek tűnt, és a kegyelmi ügy miatt sem izgult.


Két nappal a lemondása előtt még nem látszott idegesnek Varga Judit - írta meg a Direkt36.

A résztvevők szerint kedélyesnek és magabiztosnak tűnt, aggodalomnak nyoma sem volt rajta. Természetesen szóba került a kegyelmi ügy is, amiről azt mondta, hogy miniszterként nem volt más választása, mint hogy ellenjegyezze a Novák Katalin által adott kegyelmet a pedofil gyermekotthon-vezető bűnsegédjének.

„Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a köztársasági elnök kegyelmi döntését?” – mondta Varga az egyik résztvevő beszámolója szerint.

Amikor nem sokkal később Orbán Viktor már a köztársasági elnökre tolta a felelősséget, és alkotmánymódosítást jelentett be, gyorsan változott a helyzet, és Varga körül is elfogyott a levegő. Végül február 10-én Novák lemondásával egyidőben bejelentette visszavonulását a közélettől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!