A volt államfő először beszélt a kegyelmi ügyről. Azt mondta, egyszer sem fordult elő, hogy a miniszterelnök egy ilyen ügyben hozzá fordult volna.


A volt köztársasági elnök a Kossuth Rádiónak adott interjút, a beszélgetés során megmagyarázta a kegyelmi döntések hátterét is - foglalta össze a hvg.hu.

- mondta a rádióban a volt államfő.

Áder azt is elárulta, hogy a Geréb Ágnesnek adott kegyelme még a Fidesz-frakciót is megosztotta.

Szerinte az eljárás célja, hogy

Áder János azonban K. Endre ügyéről semmilyen konkrét kérdést nem kapott.

A politikus mindössze utalt rá, hogy az elnöki kegyelem mindig kétszereplős döntés, az igazságügyi miniszteren és az államfőn múlik, másnak nincs beleszólása.

- mondta a volt államfő, aki szerint Orbán Viktort mindenképpen bele akarják keverni a kegyelmi ügybe.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!