Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője közösségi felületein jelentette be csütörtökön, hogy válik feleségétől, Emilia Pikkarainentől. A Forma-1-es pilóta és az Európa-bajnoki bronzérmes úszónő 2010 óta alkotott egy párt, 2016-ban házasodtak össze.

Az útjaink elválnak a karrierem és az ezzel járó élethelyzet miatt

- írta közleményében Bottas, aki hozzátette, hogy örökké hálás lesz a támogatásért, amiket kapott Pikkarainentől.

Valtteri Bottas a mezőny végéről kezdi az utolsó idei futamot

A Forma-1-es mezőny minden tagja kapott rajthelyes büntetést a szezonban.

A Forma-1-es versenynaptárban már 22 futam szerepel, a pilóták március és november között 21 különböző országban jártak idén. Már így sok kritika érte emiatt az F1-et, épp nemrég szólaltak fel a pilóták, hogy ha még több futam lesz, az családokat fog szétszakítani - elsősorban a szerelőkről beszéltek.

Ha ez így folytatódik, családokat szakíthat szét a Forma-1

Egyre több versenyző emeli fel a hangját az egyik döntés ellen.

"Rengeteget utazunk, épp emiatt őrülten sok időt töltünk távol, így pedig nehéz jó és tartós párkapcsolatot fenntartani" - mondta Bottas csapattársa, Lewis Hamilton a Reutersnek.

Kiemelt kép: nph / Bratic / nordphoto / dpa


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!