Sokak meglepetésére Valtteri Bottas nyerte meg a Forma-1-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat. A finn pilóta meggyőző fölénnyel verte még saját csapattársát, Lewis Hamiltont is, egyetlen gondja az volt, hogy az elkopott gumikon övé legyen a leggyorsabb körért járó pont is. Célbaérkezéskor annyira örült a sikernek a Mercedes pilótája, hogy egy káromkodás is kicsúszott a száján.

Bottas a győzelme után: Baszódjatok meg!

Csak úgy kiszaladt a száján.

Bottas szerint a trágárság "címzettje" tudja, hogy neki szól, de persze az autósport szerelmesei ennyivel nem érték be és elkezdődött a kutakodás. A pilóta a futamot követően tett is egy nyilatkozatot, amely alapján egy támogató távozását sejtik a háttérben.

Nyilvánvalóan sokan vannak, akik támogatnak és őszintén mondom, ezt nagyra értékelem. Mindig akadnak jobb és rosszabb időszakok, ezek során derül ki világosan, kik támogatnak igazán.

- mondta Bottas.

A Forma-1 világával foglalkozó lapok szerint legvalószínűbb jelölt a versenyző milliárdos honfitársa, Antti Aarnio-Wihuri, aki Bottas 2018-as szereplését túl gyengének titulálta, ezért idén már nem szponzorálta a finn versenyzőt. Az érintettet meg is kereste a finn az Ilta Sanomat, ám Aarnio-Wihuri nem nyilatkozott.

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!