Tökéletes futammal kezdte a Forma-1 2019-es szezonját a Mercedes Melbourne-ben, miután Valtteri Bottas és Lewis Hamilton simán bejött az első két helyre. A finn pilóta nemes egyszerűséggel lerajtolta a címvédő csapattársát, ezután viszont gyakorlatilag akadálytalanul vezethetett 58 körön át.


Ez volt Bottas negyedik futamgyőzelme, az Ausztrál Nagydíjon korábban sohasem végzett korábban első helyen.

Egyetlen izgulni valója a leggyorsabb körért járó pluszpont volt, amire rajta kívül Hamilton és Max Verstappen is pályázott, végül ezt is a finn húzta be 1:25.540-es idővel. Pedig a Red Bull pilótája Hamiltont is tudta támadni és három körrel a vége előtt övé volt a leggyorsabb idő is, de Bottas vasárnap verhetetlen volt.

Csalódást keltő volt a Ferrari szereplése, Sebastian Vettel sokáig harmadik helyen állt, de nemhogy gyorsult volna az autója, inkább úgy tűnt, lassul és Verstappen simán meg tudta előzni. A verseny egyik emblematikus pillanata volt az a rádióbeszélgetés, amikor a német megkérdezte csapatát

miért vagyunk ennyire lassúak?

A mezőny nagyon sűrű volt a pontszerző helyek környékén, Nico Hülkenberg, Kimi Räikkönen, Lance Stroll, Danyiil Kvjat és Pierre Gasly szinte libasorban haladt a 7. és 11. helyezés között.

Nem volt ilyen jó napja Carlos Sainznak, Daniel Ricciardónak és Romain Grosjeannak, mindhárman kiestek:

Egészen sokan presztízskérdést csináltak a sokak által lenézett egy pontból, amely a leggyorsabb körért jár, a futam végét egyértelműen feldobta az újítás.

A világbajnokság két hét múlva Bahreinben folytatódik.

Your full race classification from the season-opener ????

Best-ever finish for Leclerc, solid points for Magnussen & Stroll ????

Kvyat holds off Gasly for the final point ????#AusGP ???????? #F1 pic.twitter.com/pVSiCkUhhw

- Formula 1 (@F1) 2019. március 17.

Nyitókép: Quinn Rooney/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!