Erős felindulásból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség az ellen a 33 éves férfi ellen, aki halálra szurkálta az anyjára támadó apját Szomolyán.

A fiatalember egy családi házban együtt élt szüleivel, valamennyien italozó életmódot folytattak. A férfi apja ittasan rendszeresen vitatkozott családtagjaival, ilyenkor kölcsönösen szidalmazták egymást, tettlegességre is sor került közöttük. 2018 nyarán a férfi késsel támad a feleségére.

2018 decemberében a férfi és a szülei is nagyobb mennyiségű bort fogyasztottak, közülük leginkább az apa ittasodott le. Délután az apja és anyja ismét összeveszett, a vita hevében a férfi elővett egy nagyméretű konyhakést, mellyel rátámadt a feleségére, meg akarta szúrni. A fiatalember bement szülei hálószobájába, odalépett az apjához, kicsavarta kezéből a kést, majd számon kérte magatartásáért.

Az apja azonban vissza akarta szerezni a kést és dulakodni kezdett a fiával, aki ennek során nyakon és mellkason szúrta. Az apja ettől erősen vérezni kezdett és összeesett. Az erősen felindult állapotba került férfi azonban azt mondta az apjának, hogy megérdemelte, mert ő kereste a bajt, és többször közepes, illetve egy esetben nagy erővel mellkasán és hasfalánál megszurkálta a földön fekvő apját. A feleség megpróbálta megakadályozni a fia cselekményét, rákiabált, hogy ne csinálja, de a fia nem tudott leállni és ezután is tovább szurkált.

A cselekmény végeztével a férfi elküldte az anyját a szomszédba, hogy hívja ki a mentőket, ő pedig folyamatosan megkísérelte újraéleszteni az apját, azonban ez nem járt sikerrel, mivel a tüdőket és a szívet is sértő szúrások következtében elhalálozott. Úgy tudjuk, hogy a fiatalember beismerő vallomást tett a folytatólagos kihallgatása során.

Az ügyészség szerint a férfi addig jogos védelmi helyzetben járt el, amíg az anyját védte a támadástól, azért nem büntethető, azonban amikor a földre került és magatehetetlen állapotban lévő apját többször megszúrta, ezen cselekményéért büntetőjogi felelősséggel tartozik.

Az ügyészség börtönt kért az apját halálra késelő férfira.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!