Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség azzal az 57 éves pásztói H. Gyulával szemben, aki tavaly ősszel mellkason szúrta a fiát, mert az elvette tőle a pálinkásüveget.

Deák Bertold, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség öt év szabadságvesztést, és öt év közügyektől eltiltást kért a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Hozzátette, a férfi eddig nem ismerte be a bűnösségét.

Az 57 éves férfi az egyik tavalyi októberi nap reggelén italozott és hangoskodott, amivel zavarta családtagjait a pihenésben. Amikor ezt fia megelégelte, bement apja szobájába és elvette tőle a pálinkásüveget azzal, hogy ha majd elcsendesül visszaadja neki.

police.hu

Mivel nem hagyta abba a zúgolódást, fia később visszatért és az ágyon fekvő apja fölé hajolva újra arra kérte, hogy ne kiabáljon. A családfő ekkor a mellette lévő tálcáról felkapott egy 10 cm pengehosszúságú kést és "megöllek" felkiáltással szívtájékon szúrta a fiát.

A fiú a mellkasán könnyű sérülést szenvedett, de a szúrás erejére és irányára figyelemmel a halálos eredmény elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. A Nógrád Megyei Főügyészség letöltendőt kért H. Gyulára emberölési kísérlet miatt azzal, hogy a nyomozás során keletkezett közel 442 ezres bűnügyi költséget is fizesse meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!