Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a fiatallal szemben, aki január elsején konyhakéssel akarta megölni a gyermeke anyját Tasson.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a fiatal férfi nem ismerte be a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban.

Azt nem tagadta, hogy késsel fenyegetőzött, de azt állította, hogy nem akarta megölni a barátnőjét

- mondta a szóvivő.

Az elkövetéskor még csak 17 éves fiú 2017 óta állt érzelmi kapcsolatban a nővel, akitől tavaly augusztusban kisfia is született. Kapcsolatuk azonban hullámzó volt, tavaly ősszel egy vita során a fiú megpofozta a nőt, majd el is költözött tőlük.

Tavaly decemberben a fiatalok megbeszélték, hogy megpróbálják a kapcsolatukat helyreállítani. Úgy döntöttek, hogy együtt töltik a szilvesztert a fiú édesanyjának a házában. Január elsején napközben a fiatalember erősen leittasodott. Kötözködött a kisfia anyjával, s az este során többször is vitatkoztak.

police.hu

Este tíz körül a férfi békülési szándékkal odament az ágyban, a közös négy hónapos gyermekükkel együtt fekvő barátnőjéhez. A lány azonban azt mondta, hogy akkor beszéljék meg a dolgot, ha majd kijózanodik. Ettől a fiatalkorú ismét feldühödött, szidalmazta a lányt, megragadta a haját, elkapta a nyakát, amitől a barátnője beverte a fejét az ágy támlájába. A további bántalmazást az egyik családtag akadályozta meg.

A kamasz ekkor magához vett egy éles konyhakést, berontott a szobába és az ágyra rátérdelve, lendületből rátámadt az ágy túloldalán hanyatt fekvő lányra. Még mielőtt a feje, mellkasa felé szúrhatott volna, az egyik családtag közéjük ugrott és elkapta a férfi kést tartó kezét, így a kés kiesett a kezéből. A fiatal csak a családtag közbelépése miatt nem tudta megszúrni a kartávolságon belül lévő lányt.A részeg fiatal ismét felkapta a kést és újra a lányra támadt, de újból megakadályozták, hogy megszúrja. A vádlott még ezután is rátámadt a barátnőjére, megragadta a nyakát és többször is oldalba rúgta. Végül a családtagoknak sikerült kituszkolniuk a szobából és értesítették a rendőrséget. Ha a családtagok nem lépnek közbe, a lány mellkasára, nyakára, fejére irányzott szúrások a nő halálát is okozhatták volna.A főügyészség letöltendőt kért az emberölési kísérlettel vádolt letartóztatásban lévő fiatalemberre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!